Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - V. Kiss Margit: Lipták Pál kiállítása a békéscsabai múzeumban

Lipták Pál: B. S. portréja (költő) Mindenesetre a legújabbak témája is gyakran a mező: asszonyok tehénnel, pásztor, szekér álló lovakkal. Leginkább kevésalakosak ezek a képek: szinte monokróm hangolásúak: kékek, zöldek. Ilyen az Álló szekér című képe is. Alacsony horizonton lehorgasztott fejű lovak és lehorgasztott fejű kocsis a bakon, előttük-fölöttük sivár, egykedvű, hideg ég. Az elhelyezés, a balra-komponálás feszültséget eredményez: a megtorpanás így nekifeszüléssé válik. Egy másikon emberpár álló alakja feszül a földnek ék alakban; egymással és az elemekkel perlekedő, kérges lelkű emberek. Ismét egy másik: kékben, ábrándosan: holdfénynél legeltető pásztorlány. A sokfigurás kép helyébe - úgy tűnik - az egyes ember lépett: közelebbről mutatva magát. Önmagukban, izoláltságukban is erősek ezek a figurák; álló alakjukat alacsony horizontról heroikusnak látjuk: a vízben gázoló Gyermekvivőt, a mindentlátó költőt és különösen sokféle, igen árnyalt kifejezésű nőalakjait - gyakran az ösztcnlétben meglátva és megörökítve. Nőalakokat gyerekkel, legelő állattal, begörbedt végtagokkal. Mozdulatuk, tartásuk maga a Természet. Anya-témái különösen gazdagok, színezésük intenzív. Gyakoriak az ellentétes színekre épített kompozíciók figurális képei közt, a kontúrok erőteljesek. Rajzai százával örökítik az élményt - csaknem kivétel nélkül figurálisak: egy-egy kifejezés élénk, expresszív megragadását mostanában kevésbé zsánerszerűen - sokkal inkább kisebb keresztmetszetű állapotjelzésekkel, egy-egy mozdulattal. Lipták Pál nem sok témájú, de meggyőző erővel rendelkező festő. A természetet nem kicsiben, beszűkített, beragadt miliőben; nem a képkivágásban, nem a sekélyes érzelmekben fogja meg -, nagyban, egyetemes érvényűén értelmezi: az emberben a természetit, a természetben az emberi gondolatot.