Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Balogh György: Tudománnyal a népért! A tudományos ismeretterjesztés története a mezőkovácsházi járásban
Társadalmi életünk kiemelkedő eseményeihez, az újabban előtérbe került tudományok ismeretanyagának ismertetéséhez megfelelően kapcsolódtunk. A társadalomtudományok, a természettudományok, a bel- és külpolitika terén a legújabb kérdéseket, a legújabb kutatási eredményeket tudtuk ismertetni. Természetesen mindezt a helyi sajátosságoknak, a helyi igényeknek megfelelően. Társadalmi életünkben az elmúlt négy évben az új jogszabályok tömege jelent meg. Jogi előadásaink magas száma bizonyítja, hogy ezt figyelembe is vettük. Meg kell itt jegyezni, hogy ilyen irányú tevékenységünk iránt nagyfokú társadalmi igény is jelentkezett. Nem volt határozott igény szociológiai előadások iránt, mégis tartottunk egy párat, elsősorban azok számára, akiknek véleményünk szerint erre szükségük volt. Ugyanez mondható el a természettudományi előadásainkról is. Pl. a műszaki előadások iránt a társadalmi igény növekedett, tehát előadásaink száma lényegesen emelkedett. Itt főleg a háztartással kapcsolatos gépek, tv, rádió, hűtőgép, motorkerékpár és gépkocsi nagyarányú elterjedése okozott forradalmi változást, nagyfokú igényt. Nem jelentkezett határozott igény pl. a földtani előadások iránt. A járásunk területén folyó és igen nagy eredményeket produkáló földgáz- és olajbányászat viszont arra ösztönzött bennünket, hogy 1-2 előadást feltétlenül szervezzünk e téren is. A lakóhelyi, közéleti, szociális, kommunális stb. ismeretterjesztési munkánk is kielégítő. Egy-egy fontosabb témára azonnal reagáltunk. Pl. az új szabálysértési kódexről, a választási törvényről, vagy egy új űrhajó fellövéséről a tanácsok és pártszervek segítségével minden községben tartottunk előadást. Közéleti, kommunális és szociális kérdésekről hangzottak el előadások minden községben olyan címekkel, hogy: Mit intéznek a tanácsok?, vagy: Milyen ügyben hová forduljunk? stb. Irodalmi előadásaink között számos politikai - író-olvasó találkozók is voltak, melyek jellegeiknél fogva az esztétikai határon túl komoly ideológiai és szakismereti problémákkal is foglalkoztak. Az egyre tervszerűbb és szervezettebb pártoktatás - az ott végzett elvtársak igénye tette lehetővé számunkra, hogy a filozófiai előadások számát a korábbi 4-6 előadásról 10-13 előadásra emeljük. Közgazdasági jellegű előadásaink általában az új gazdasági mechanizmus kialakításáról, az ár és a piac kapcsolatáról, a gazdasági szabályozókról és árrendszerünk alakulásáról szóltak. Művészeti jellegű előadásaink számát és tartalmát a társadalmi ízlésváltozás, annak alakulása szabta meg, sokszor kényszerítve bennünket a tömegkommukációs eszközök műsoraihoz való csatlakozásra. Politikai - történelmi előadásaink száma igen szépen emelkedett a nagy történelmi évfordulók évében. Örvendetes, hogy ezen előadások hallgatóinak száma is igen nagy volt. A járásunkban fellendülő helytörténeti-honismereti munkát kívántuk segíteni és támogatni, mikor megyénk legjobb néprajzos szakembereinek bevonásával tartottunk helytörténeti előadásokat. Az egészségügyi és műszaki előadások iránt megfelelő társadalmi igény alakult ki. A földrajzi és csillagászati előadások is sikeresek, hallgatóság tekintetében is jónak mondhatók voltak. A fizikai, kémiai, matematikai előadások száma kevés. Ennek oka részben a gyakorlati élettel magyarázható, e témák iránt még megfelelő társadalmi igény nincs kialakulva. Másik ok az, hogy a mi járásunkban a TIT nem tud szervezni iskolákon belül kis matematikus, biológus, fizikus stb. előadásokat. Ez elől az általános iskolák és a járási művelődési osztály is elzárkózik. 130