Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)
1974 / 3. szám - SZEMLE
8. Vigyáznunk kell arra is, hogy ne csak az egyes hajdútelepek történetét, de még az őket összefoglaló egység, a Hajdúság történetét se nézzük elszigetelten önmagában, hanem a kölcsönös összefüggések szakadatlan hálójában. Beszámolva erről a nagy vállalkozásról, úgy véljük, hogy sokban hozzájárultunk a jobb, korszerűbb helytörténeti kutató- és feldolgozómunka sikeréhez és a szerénység kötelezettségével mondhatjuk, hogy a már megjelent és a közeljövőben megjelenő feldolgozások nem kevés hiányossága, hibája ellenére is jelentőset, esetleg más területek számára is követendő munkát végeztünk. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett a megértés, támogatás mellett sem, amit a hajdúvárosok tanácsai tanúsítottak a vállalkozással szemben. Nemcsak készségesen gondoskodtak a szükséges anyagiakról, hanem minden esetben kifejezték azt az igényüket, hogy saját történetük jobb megismerését is fel kívánják használni a ma problémáinak megoldásánál. 675.