Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Az istenek sokasága

mért nem tette lehetővé, hogy az emberek, kiknek kedvéért állítólag teremtette a világot, őt felismerjék." Lukács bácsi mint ha a rá nehezedő tudományos megállapítások nyomása alól felemelte volna ősz fejét. Ránézett a fiatalokra és halkan mondta: - Ügy érzem, ti mint fiatalabbak fogékonyabbak vagytok a tanulásra. Nekem már keresgélni kell még olyan elhangzott mondatokat is, amelyeket nagyon is iga­zaknak találtam. Na a további tanulásunk érdekében most két ilyen mondás fog­lalkoztat. Egyik az, amit Pista öcsém, hogy úgymondjam az első leckénél mondott, amit akkor Vince fiam felírt. Mivel igen kacifántosnak tűnt, el-el gondolkodtam értelmén és igaznak állítom. így hangzik: „A tanulással párosodó gondolkodás szü­lötte lesz a helyes értelmezés, melynek fejlesztő tápláléka a továbbtanulás." A má­sik mondás, amit a későbbi leckében az a kínai mester mondott, hogy: „igaz, hogy a tanulás s az okulás is egy neme a gyakorlatnak: de ha nem gondolkodunk afölött, amit tanulunk, ha elménkben gyakorta nem hányjuk, vetjük: tudományunk zavaros lesz és sivár, mint akár a tudatlanság." Na, ezekkel csak azt akartam bizonyítani, jó lesz és szükséges tovább folytatnunk a tanulást. - Egyetértettünk Lukács bácsi kívánságával. Ez a közkívánat részemre mint haj­tóerő ösztökélt a megbeszélésekre szánt anyagok alapos megtanulására és a nagy anyagokból a legfontosabbak kiválogatására ... 598.

Next

/
Thumbnails
Contents