Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Messzebről és közelebbről nézve

választott a téma, amiről majd szó esik. Ezek a kisebb hibák, persze, hatásuk erőteljes. Van azonban még valami. És erről részletesen tájékoztatna bennünket a nevelés lélektana, amiről azért igen-igen elfelejtkezünk. Mert mi más a népművelés, a közművelés - mint nevelés? Hiszen a nevelés és a népművelés is arra törekszik, hogy olyan pszichikus hatásokat váltson ki, amelyre a viselkedésválasz: önként, meggyőződésből vállalt együttműködés, következménye pedig a tudattartalom értékgyarapodása, szocialista ember-eszményünk megvalósulása, a legmagasabb életfeladatok megvalósítására képessé válás. Lehet, hogy túlságosan száraz-tudományos ez így, engedjék meg, hogy egyszerűbbre fordítsam a szót. Közművelődésünk - véleményem szerint ma egyre inkább, mint tegnap - azon áll vagy bukik, hogy milyen mértékben tudjuk megszerezni, felkelteni az emberek érdeklődését, hogy önként, saját jókedvükből, vagy jól felfogott érdekükből (nem baj!) vegyenek részt közművelődésünk sokágú, egyre színesebb-változatosabb életében. Szabad idejük is több lenne erre, ha nem igényelné ezt a többletet a hétvégi napok új hobbyja és célja: a telekkel, nyaralóval és más egyebekkel összekötött „nagyobb élet" hajszolása. De ez más témakör, erről ezúttal nincs több véleményem. Tehát: behozni az embereket a művelődési házakba, otthonokba; a rendezvényekre, a klubokba, szakkörökbe. Űgy behozni, hogy önként jöjjenek! Nagy dolog, és ennek jelenléte nélkül semmit sem ér az egész közművelődés. Ezért is írtam annyit abban a bizonyos 1973-as cikkben az igényfeltárás és igénykeltés fontosságáról, mint olyan fokozatról, melyet a közművelődés folyamatából kihagyni egyenlő a kudarcok sorozatával. Erről is beszél az emberi fejlődés lélektana, kifejezetten hangsúlyozva, hogy a fokozatosság követelményét be nem tartani, sikertelenségre kárhoztatja munkánkat, elgondolásaink megvalósulását. Történelmi példák bizonyítják, hogy a fejlődés fokait nem lehet átugorni, esetleg csak lerövidíteni. Nemcsak kultúrában, kultúrálódásban, más társadalmi megnyilvánulásban is gondolták már sokan, hogy át lehet ugrani bizonyos fejlődési fokokat; kínos következményeket hozott a felületes lelkesedés. Igen, most zárul a kör, tisztelt olvasóm! Lelkesedés, lendület, hit, akarás és még számos más érzelmi-energia nélkül nem dolgozhatunk; de nem dolgozhatunk az értelem tudatosan vezérlő kormányműve nélkül sem - a kettő együtt, csak együtt lehet eredményes, hozhat el bennünket a szocialista emberformálás újabb, nagyszerű állomásaira, ahol már másabbak az emberek, mint voltak az előző állomásokon. Bizony, két pólusú a tudatformálás, a nevelés. Egyfelől a nevelő hatás az egyik pólus, másfelől az ember, a nevelendő, a maga sajátos lelki beállítottságával, és fejlettségi szintjével. Ez a másik pólus. A kettő között verjük a hidat, értelemmel és lelkes hivatástudattal, állandóan. Sok hidat verünk: az egyik a bázistevékenység, mely pontosan azt keresi, hogy miként lehet jobban, hatásosabban felkelteni az emberek érdeklődését, miként lehetne jobban, hatásosabban formálni, nevelni őket, velük közös akarattal. Újra vallom, hogy „már nem a lehetetlennel csatázunk", amikor továbbra is arra szánjuk magunkat, hogy nemesebb, igazabb ember legyen az ember, társai és önmaga hasznára egyformán. Egy negyed évszázadnál több az új alap, amire építhetünk, és negyed évszázad úgy is, hogy egyre jobban tudjuk: a legszebb ügy, amit szolgálunk. És ha szívvel tesszük, akkor a legemberibb, és a legnagyobb értékű. Olyan, amit lehet, hogy egy új évezred első százada emleget majd az ember művelésének nagy korszakaként. 526.