Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Battonya felszabadulása

A község határában nagybirtokok terpeszkedtek, amelyek fojtogató ölelésbe szorították a községet. Vitéz jószási Purgly Emilnek, Horthyné unokaöccsének, ónódi Weress Zoltánnak, Beliczey Gézának több ezer, Vertán Endrének, László Lászlónak, Steiner Lászlónak több száz holdja volt, de rajtuk kívül jónéhány kisebb földbirtokos is élősködött a községen. Ök foglalták el a szántóföldek 30%-át. Battonya hirhedt volt erős kulákságáról, a Halászok a Makádiak, a Baurok, a Fodorok, a Vidiczkyek, a Gruncsityok sokszáz holdat mondhattak magukénak. 30-40 holdas nagygazda is akadt szép számmal. Nem csoda hát, ha a nincstelen parasztnak nem jutott föld. A földnélküliek száma jóval meghaladta a másfél ezret. A földbirtokreform alkalmával 205 mezőgazdasági cseléd, 622 mezőgazdasági munkás, 177 törpebirtokos és 97 más család, tehát összesen 1044 család kapott földet. Ezen kívül még mintegy 600 embernek nem jutott föld. A felszabadulás előtt ez volt a község legsúlyosabb problémája. A harmincas években, egészen 1938-40-ig, a háborús konjunktúra kezdetéig bőven volt munkaerő-felesleg, a földmunkások, az egy-két holdat birtokló szegényparasztok gyakran benépesítették az embervásárokat, a heti piacot, a köpködőket. A háborús konjunktúra enyhített valamicskét a helyzeten, hogy aztán esőstől szakadjon az emberek nyakába a baj. A problémákat bonyolította, hogy a községben nemzetiségek is laknak. Lakosainak mintegy 17%-a szerb, 6-7%-a román nemzetiségű, ezen kívül korábban éltek itt szlovákok és kisebb számban németek is. Battonya forradalmi tradíciókban gazdag község. Már 1891-ben ismertté vált azzal, hogy harcos agrárproletárjai szembeszálltak a csendőrséggel, s megostromolták a főszolgabíróság épületét. A csendőrök csak sortűzzel tudták visszaszorítani a tömeget. Munkásvér öntözte a battonyai utcát, néhány ember holtan maradt a kövezeten, sokan megsebesültek. Az agrárszocialista mozgalom mintegy késői hajtásaként az első és a második világháború között feléledt a községben a szociáldemokrata pártszervezet, s a község felnőtt lakosságának jelentős része a szociáldemokrata párthoz húzott. Még mindig magam előtt látom a gyermekkoromban emlékezetembe vésődött képeket; a robbanó feszültségű május elsejéket, ahogyan gyülekeznek az emberek - különösen ha az ünnep vasárnapra esett - a piactéren, a községháza előtt, szótlanul, komoran, egyben valami felemelő ünnepélyességgel. A gomblyukakban ott virított a vörös szegfű. A bazaltkövekből kirakott úton állig felfegyverzett katonai járőrök cirkáltak, a a tömeggel géppuskák, golyószórók néztek farkasszemet. A csendőrök izgatott hangon oszlatgatták a csoportosulásokat. Senki nem válaszolt a csendőrök nógatására, de azokat mégis félelem töltötte el attól a sötét elszántságtól, ami az emberek szemében lobogott. Csak a szikra hiányzott, hogy a parázs lángot vessen. Később a csendőrök szétugrasztották a szociáldemokrata szervezetet, vezetőit összeverték, megkínozták, internálták, s a párt szervezetileg megszűnt létezni. A Szociáldemokrata Párt központjában jól ismerték a battonyai választókerület agrárproletárjainak és szegényparasztjainak radikalizmusát, elszántságát, s a nyílt szavazás ellenére az 1935. évi országgyűlési választásokon képviselőjelöltet állítottak ott Kotroczó József személyében. Sok szavazatot kapott Kotroczó, a beavatottak szerint az emberek többsége rája adta a voksot, mégis a kormánypárti báró Urbán Pétert hamisították be a parlamentbe. Igaz, Kotroczóval sem jártak volna jobban a parasztok, a legközelebbi választásokon, 1939368.