Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 2. szám - SZEMLE

hogy az egyes tanulmányok szerzői nem azonos szemlélettel, s nem is mindig a néprajzi eredmények teljes értékű összefoglalása igényével közelítettek témájukhoz. A német népcsoportról írott tanulmány pl. - a nyelvész Hutterer Miklós munkája - kiválóan eligazít a hazai németség etnikai eredetének, a kisebb táji csoportok nyelvjárás-történetének részleteiben, s jól példázza, hogy az évtizedek óta magas színvonalon művelt német nyelvjárás-kutatás eredményeit immáron össze lehetett foglalni. A néprajzi eredmények ilyen magabiztos összegzése viszont még a jövő feladata; Hutterer csak azt vállalhatta, hogy figyelmeztessen: többé-kevésbé kikristályosodott nyelvjárás-kutatási eredményekre alapozhatnak a néprajzi kutatók. Manga János - aki a hazai szlovákság betelepedésével foglalkozó régebbi és újabb szakirodalom kritikai értékelésére, s a maga (jórészt a településtörténetet érintő) kutatásainak összegzésére vállalkozott - szintén nem akart minden táji csoportra vonatkozóan azonos mélységű elemzést adni. Elsősorban Pest megye szlovák községeinek néhány, az etnikai eredetet megvilágító jellegzetességére mutat rá, néprajzi példaanyagát a folklór jelenségek köréből válogatva. Békés megyéről - s ez is jelzi a megyénkbeli szlovákok néprajzának kisebb mértékű kutatottságát - eléggé kevés anyagot közöl. Ezért is nagyon szerencsésen egészíti ki ezt az országos áttekintést Krupa itt közölt anyaga - az emberrel kapcsolatos békéscsabai, tótkomlósi és csanádalberti hiedelmek gazdag adattára - ismét bebizonyítván, hogy az alföldi szlovákság körében még mindig sok archaikumot kereshetünk. A románokról - pedig ez is érdekelné a Békés megyei kutatókat - sajnos nincs összefoglaló igényű tanulmány a kötetben. Újváry Zoltánnak az erdélyi és magyarországi (elsősorban méhkeréki) románok körében egyaránt ismert turkajárásról írott összehasonlító elmezése módszertani tanulságai miatt - részben feledteti ezt a hiányt. Üjváry egyetlen szokás egyetemes összefüggéseit tisztázza, s jelzi a hazai románság körében megőrződött kulturális elemek kutatásának lehetőségeit. A magyarországi délszlávok etnikai csoportjainak földrajzi elhelyezkedését, betelepedésük több évszázados történetét összefoglaló Sarosác György csupán megemlíti a Battonya környéki szerbeket. Mint ahogy Kiss Mária tanulmánya is (a Buda környéki szerbek halotti ünnepeiről) az eddigi kutatások szerint jellegzetesebbnek tűnő csoportot vizsgál tüzetesen. A hazai nemzetiségekről szóló összefoglalások sorába illeszkedik Paláéi-Kovács Attila településtörténeti és statisztikai elemzése a 18-19. századi ukrán (azóta elmagyarosodott) szórványokról. A tanulmányok másik csoportja - mint említettük - a szomszéd országokban élő magyarság néprajzi kérdéseit tárgyalja. Andrásfalvy Bertalannak a bukovinai székelyek kultúrája sajátosságait bemutató vázlata ebből a szempontból „kivételes" történeti sorsú csoporttal foglalkozik, hiszen a bukovinaiak az 1940-es években Romániából Magyarországra települtek, s az átköltözés ténye tüzetesebb néprajzi vizsgálatukat is fellendítette. A romániai magyarság egyes néprajzi kérdéseit tárgyalja Barabás Je?7Ő, aki a székely ház alaprajzi fejlődéséről kialakult korábbi véleményeket kritikailag elemzi; Faragó József, aki egy kevés változatban ismert magyardécsei népballada helyi elterjedtségéről közöl fontos adalékokat; Halász Péter, aki a moldvai magyarok kendermunkáját mutatja be; Kovács Ágnes, aki a székely és a moldvai magyar népmesék román nyelvű sztereotípiáit (esetenként értelmetlenné egyszerűsödő, kötött szövegű „betét"-jeit, mondókáit) vizsgálva az interetnikus érintkezések egy sajátos vetületére tud rámutatni, Martin György, aki fölényes biztonsággal rend332