Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter: Az éj fia

Az én ügyem a te ügyed, S ki ellenem támad, azt verd meg. Mert mi együtt kezdtük a hűhót, Mert egyformán Titok a voltunk, S ami lázmunkánkban hazug, Mindent, mindent együtt koholtunk. ö nem lázad a természet istene ellen, aki becsapta és magára hagyta. Sorsa tragikus sors. Jóllehet erős osztályharcos gyűlölet kényszeríti tettre, mégsem lehet korán jött forradalmár, csak anarchikus, magányos lázadó. Nem az izgatja, nem az foglalkoztatja, hogyan lehetne a társadalmi berendezkedést alapjaiban megváltoztatni. Ö csak egyéni sérelméért áll kegyetlen véres bosszút. Sejti, homályosan, hogy más lesz egykor a világ, hogy eljön majd a természet törvényeire épülő társadalmi egyenlőség kora, azt azonban már nem érzékeli, hogy „kizökkent az idő", s még kevésbé — ebben igaza is van —. hogy „ő született helyretolni azt". Élete így is tragikus: sehol sem kedves, sehol sem szimpatikus a vérengző anarchikus lázadó. Jogosan érzi és bántja, hogy méltán vetik meg az emberek: „Keblem fekete, mint az éj, lelkem zordon, mint a zivatar, s nem tudom, mit tegyek a homályban. Jőne az ördög, hozzá szegődném. Nem mehetek többé emberek közé; nem nézhetek szemébe annak, ki becsületes; futnom kell a templom- és oskoláiul, mint víztiil szalad a dühös eb. Végig kell mennem az ösvényen, melyre dobatám, meg kell futnom a pályát, melyre sohasem reméltem jutni. És kevélykedjék nekem ember fia, hogy bizonyosan ment marad az akasztófátul". A teljes vérbosszú, a tökéletes leszámolás érdekében betyárrá is kénytelen válni: apja gyilkosa életben maradt. Véghez kell vinnie élete nagy tettét, nem elégedhet meg félmegoldással. Nem maradhat „bárány a zsarlottak között". Vajda ide is elvezeti hősét. Persze ennek a romantikus lépésnek is komoly célzatossága van. Arra ad választ, hogy a magukat törvényen kívül helyező, látszólag vidám életet élő betyárok között sincs emberség és igazság. A betyárvezér kegyetlen zsarnok, kisgyerekeket is kész és képes ölni és megöletni (erre az éj fia képtelen). Magáénak követeli a fájdalmában megőrült, eszelős Margitot (újabb párhuzam a Hamlettel), aki ráakadt szerelmére. Nem is maradhat el a tanulságlevonás: „Különös faj vagyunk mi, emberek, soha be nem érjük a magunkéval, zsarolunk törvényesen, zsarolunk törvénytelenül". Amikor pedig megkötözik az éj fiát, hogy ártalmatlanná tegyék, undora világfájdalommá nő, és keserű átkot szór az egész emberiségre: „Átok reád, emberi faj, amint vagy, kicsinben és nagyban, a törvényen belül és a törvényen kívül, bolond még az is, ki batkára becsüli életét". A megkötözött, mozdulni sem tudó, büdös, odvas verembe vetett éj fiának a sorsa ezzel — úgy tűnik — beteljesedett. Hasztalan kiabál, dorbézoló társai nem figyelnek reá, hasztalan káromkodik: „Belzebub nem veszi magához", de hasztalan imádkozna is, neki „nem szabad, és mit segítene rajta". Margit segít csak, ki még most is őt szereti, s megszabadítja az „ördögi gúzs"-tól. Gyors egymásutánban szerzünk tudomást az éj fiának belső monológjából a további eseményekről. Meg akarja ölni az „erdők zsarnokát", a betyár25