Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)
1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gácser József: Az életmód és a kultúra szociológiai vizsgálatának néhány Békés megyei tanulsága (II. rész)
lett a hiányzó alapfelszerelések pótlása. Hiszen a többoldalú befogadás, megértés és készség kialakításának a jó pedagógus személyisége mellett elengedhetetlen követelménye e tárgyi feltételek léte is. Azt is meg kell fogalmaznunk, hogy 1968-tól a beszerzésekre fordítható összegek jelentősen csökkentek. és ebben a négy éves ciklusban lelassult az oktatásra fordított összeg növekedése, sőt számos helyen jelentősen csökkent. Ezek olyan tényék, amelyekre feltétlenül fel kell figyelni és az országos szerveknek hathatós intézkedést kell tenniök a helyzet megváltoztatása érdekében. Röviden megvizsgáljuk, hogy a megye középiskoláiból a felsőoktatási intézményekbe jelentkező tanulók felvétele hogyan alakult. A szülői aspirációk és a tanulói törekvések és lehetőségek egybevetése azt mutatja, hogy a Békés megyei középfokú intézményekben érettségizett tanulók jelentős része bekerül a felsőfokú oktatási intézményekbe, s ez növekvő tendenciájú. Nem tekinthető túlzottnak a pályázók száma, ha a felvettek létszámához viszonyítjuk. Természetesen az egyes iskolák között levő színvonalbeli különbség miatt nagy szóródás tapasztalható a felvételi arányszámokban. Azt is meg kell állapítanunk, hogy elérkeztünk egy olyan szintre, hogy csak akkor tudjuk tovább növelni a felsőfokú intézménybe való jutást és különösen a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek továbbtanulását, ha a személyi és tárgyi felté9/a. sz. táblázat A középfokú oktatás fejlődése A középisk. oszt.-termek száma Jí g a gj N <D Ö c 2 « xi 5 ao ws Középisk. tan. száma 5 a Szakközépisk. tan. £ száma, aránya | 'g %-ban o 1960/61 1970/71 1970/71 1960,61 1970/71 1970/71 Békés 13 16 5 419 456 244 212 46 Mezőberénv — 9 — — 239 239 — — Elek — 4 — — 113 113 — — Sarkad 5 12 — 157 332 235 97 29 Battonya 12 15 2 389 478 256 222 46 Medgyesegvháza — 3 — — 85 85 — — Mezőkovácsháza 4 7 — 160 225 225 — — Tótkomlós — 5 — — 164 164 — — Gyoma 8 13 2 266 402 202 200 50 Dévaványa — 1 — — 19 19 — — Körösladány — 4 — — 106 106 — — Szeghalom 12 14 1 425 468 323 145 31 Vésztő — 7 — — 182 182 — — Békéscsaba 51 76 15 1790 2691 866 1696 63 Gyula 23 30 1 770 1099 698 361 33 Orosháza 25 33 — 844 1002 570 365 36 Szarvas 18 20 — 585 705 583 122 17 Megye összesen: 172 269 26 5841 8766 5110 3420 39 12