Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Gecsényi Lajos: Kocsis János

GECSÉNYI LAJOS: KOCSIS JÁNOS (1899—1938) Életrajz Nevét ma már kevesen ismerik, de a fasiszta ellenforradalmi rendszer ellen vívott negyedszázados küzdelem éveiben kubikosok és szegényparasztok százai ismerték Kocsis Jánost, a magyar forradalmi munkásmozgalom, a Kommunisták Magyarországi Pártjának rendíthetetlen harcosát. 1899. február 28-án született az akkor Csanád megyéhez tartozó Reformátuskovácsházán.

1 Szülei nincstelen, szegényparasztok voltak, akik fiukat a 6 elemi elvégzése után kanásznak, majd béresnek adták. Egyik uradalomból a másikba hajtotta a cselédsors s a kisfiú korán megismerte az élet keserveit. Alig múlt 18 esztendős, amikor a már 3 éve tomboló világháború sodra őt is magával ragadta. 1917 márciusában behívták katonának, de a kiképzés után nem frontra, hanem hátországi szolgálatra osztották be. Itt érte 1918 október-novembere, a nagy átalakulások kezdete, a polgári demokratikus forradalom. Mint fiatal katona, azokhoz a korosztályokhoz tartozott, melyeket a fegyveres szolgálatból nem szereltek le, hanem rendfenntartó karhatalmi alakulatokba csatoltak be. Kocsis János is így került Szegedre, a katonai rendőrségre. Itt kezdett ismerkedni a forradalmi eszmékkel, s amikor 1919 márciusában Magyarországon megteremtették a proletariátus diktatúráját (majd Szegedről a francia csapatok elűzték a Tanácsköztársaság szerveit) nem habozott: Makóra utazott, s belépett a Vörös Hadseregbe. A néhány hetes, rövid békeidőszakot megszakította az ellenforradalmi intervenciós csapatok áprilisi támadása. A proletárhatalom veszélybe került. A 46. gyalog ezredet, amelyben Kocsis János is szolgált, az északi frontra, Salgótarjánba szállították. Az ország számára létfontosságú bányavidék körül a Vörös Hadsereg egységei kemény védelmi majd támadó harcokat vívtak. Fegyvernyugvás csak júniusban következett be, amikor a támadó csehszlovák intervenciósokat visszaverték s azok fegyverszünetre kényszerültek. A tanácskormány vezetői 1919 júliusában a kényszerítő nemzetközi és belpolitikai helyzetben úgy vélték, meg kell kísérelni az ellenséges csapatok kiűzését a Tiszántúlról. Július 21-én megindult az offenzíva, amely a kezdeti sikerek után 3 nap múltán, a Vörös Hadsereg ellenforradalmár tisztjeinek árulása következtében összeomlott. Július 24-én Kocsis János súlyos sebesülten a román királyi hadsereg fogságába esett. Nagyváradra szállították tábori kórházba, ahol a jobb lábát amputálni kellett. Több hónapos kórházi kezelés után, 1920 januárjában Nagyváradról tovább vitték a Vörös Hadsereg katonáinak brassói hadifogoly táborába. A rokkant, beteg ember még két hónapon át kínlódott fogságban, amikor március 5-én szabadon engedték. Hazatérését követően egyik magyarbánhegyesi rokona fogadta be könyörületből cselédnek. A nehéz mezőgazdasági munkát nem bírta sokáig, s 1921 márciusában Budapestre utazott. Ott a Pataky és Schwarz-féle papírgyárban lett segédmunkás. A megélhetési nehézségek innen is tovább űzték. Ausztriába, Bécsbe ment. Üjságárus, nyomdai kisegítő, munkanélküli majd ismét újságárus. Közben azonban mind szorgalmasabb hallgatója a kommunista emigráció előadásainak, szemináriumainak. Bécs ebben az időben a magyar kommunista emigráció központja, a KMP külföldi irányító szerveinek egyik székhelye. Szerkesztőségeiben, kávéházaiban pezsgő agitációs, szervező munka, jelentős eszmei viták folytak. Kocsis János itt ismerkedett meg a marxizmus eszméivel, itt vált tudatos kommunistává. Három és fél év alatt, melyet Bécsben töltött, rengeteget tanult, sok embert megismert. így, amikor 1925 581;