Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Papi ravaszkodás a mozgalom ellen

az erőszakkal ilyenné alakított életet, mint érzem én. Nekem pedig ez, az emberiség nagy részére kegyetlenné alakított élet nem engedi, hogy ezt ne az önző embereknek tulajdonítsam, hanem egy olyan képzelt hatalomnak, amelyet nem lehet felelőssé tenni... Nyilván mint én, a főpap is érezte, egyelőre e nehéz tények halmozásából elég. — Gondolkodj még, Pista — mondta olyan nyugalommal a főpap, mintha szánalmat mutatva arra gondolt volna: ó te szerencsétlen. Még szinte átszellemülve mondta: — Krisztus urunk születése előtti nap még várlak. Talán a napokban, amikor minden hivő ember a nagy ünnepre készül, hiszem, benned is újra feléled az istenhit örök igazsága. Hogy segítségedre legyen, vidd el a szentek élete könyvecskét. — Köszönöm főtisztelendő úr, az megvan nekem. * * * Kilépve a parókia udvarából, az enyhe szeptemberi napsütés felvidított. Alig haladtam néhány lépésnyit, foglalkoztatott a gondolat: Mi lesz ennek a folytatása? Ha most még bizonyára abban reménykedve eléri szándékát, ennyire bírta fékezni gonosz indulatát. Lehetetlen, hogy valamilyen formában ki ne törjön ellenem. De most már mindegy — biztattam magam. — Aminek előbb-utóbb be kell következni, elkerülni csak az a lehetőség kínálkozik, amit ajánlott... Jöjjön inkább a nyílt harc, ha már hiába próbáltam kerülni. A főpap értékmércéje Szaktársaim tudták: a paptól helyiségünkbe megyek. Sokan vártak. Még le se ültem, Uhrin Gyurka kérdezte: — Mi van koma, Pista? Szerződést csináltatok? Ha te nem bántol, én sem bántalak? — Nem úgy tenném fel a kérdést Gyurka, mi van? Inkább úgy: mi lesz? beszél jük-e meg melegében, vagy hagyjuk decemberre? A jövő héten törjük a kukoricát. Azután lehet sikerül répaszedés, vagy más munka. — Amondó vagyok Pista — szólt Majos Vincze — amit ma megtehetünk, ne hagyjuk holnapra. Mér gyötörje az embert a kíváncsiság. Elég, hogy a munkahiány gyötri. — Ez az igaz! — hagyta jóvá kis Ore. — Amíg beszélgetünk, nem halljuk gyomrunk morgását. — Legyen kívánságtok szerint. Lehet úgy hittétek, ismeritek ezt a papot. Bizonyos, nagyon művelt. Ravaszsága műveltségét is felülmúlja. Ügy gondolom: elmondom beszélgetésünk lényegét és értékeljük közösen. Amíg beszéltem társaim — kinek milyen papír került kezébe — jegyezték, ami leginkább érdekelte őket. Befejezve beszédem, Polányi kérdezett: — Figyelte tevékenységed, sátánnak nevezett, mégis próbálkozott veled? Hát nincs önérzete? — Az önérzetet többféleképpen lehet értelmezni, önérzete nemcsak minden embernek, az állatoknak is van. Mihály papnak is van Máté, csak nem olyan, amilyet te gondolsz. Az ő önérzetét nem hasonlíthatjuk a miénkkel. A mi önérzetünk önbecsülést is jelent és egyik jellemvonása, hogy amit másokkal meg akarunk értetni, azt magunk is hisszük és úgy is cselekszünk, mert nekünk az embertársaink megbecsülését is jelenti. A Mihály pap önérzete teljesen más jellemvonásokkal telített. Nem az a becsület a jellemzője, mely embertársait is becsüli, mert akkor képtelen volna olyasmit elhitetni másokkal, amit ő nem hisz. Ezt azért állítom, mert ha hinné, nem cselekedne másként. Állítom, igen képzett pap. Bizonyára a népbutításra és ennek segítségével elnyomására épült úri társadalomnak kiváló alakja. De ennek a társadalomnak ilyen kell. Megtűrne-e az egyház és az államhatalom olyan főpapot, aki az uralkodó osztályok kegyetlenségei, a vallás meséi ellen szólna a szegények érdekében? Olyan főpapot, aki az 5., 6., 7., 8., 9. és 10. „isten" parancsait elhiszi és betartását követelné a papságtól és azoktól, akik éppen az ellenkezőjét cselekszik? De ha mégis kerülne olyan pap, mint őrültet Lipótmezőre, elmebetegek közé zárnák. Az olyan papot mi tisztelnénk, úgy mint Dózsa jobbágyai tisztelték a ceglédi Mészáros Lőrincet és a túrkeveit. 578;