Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Már nem a lehetetlennel csatázunk

Még egyszer hangsúlyozom: a bázismunka nagyon izgalmas, de megkockáztatom a népművelők által úgyis tudott tényt: kevesen és főleg kevés pénzből nem sokra juthatunk. Lehet, hogy most még kevesebbet kellene markolni? Lehet, hogy nem mindenütt éppen az a közművelődési tevékenység legintenzívebb oldala, amit mint bázismunkát kell végezniük? Mondják, hogy az ország más tájain is próbálkoztak bázismunkával, és általában beletört a bicskájuk. Másképpen fogalmazva: sem idő, sem lehetőség (szubjektív és objektív) nem állt rendelkezésükre elég, a nagy lelkesedéssel kezdett elképzelés megvalósításához. Nyilvánvaló, hogy ellenpélda is akad. Nem is egy. De az egészre még nem ez jellemző, legalábbis most nem, amikor ezeket a sorokat írom, 1973 májusában. Az elgondolás mégis jó, és — nem győzöm elégszer aláhúzni — igazán korszerű. De manufatkturális szinten nem hiszem, hogy megy. Amikor az igazgatók és a művészeti előadók még mindig a plakátírás, a kifüggesztés és a kilincselés szintjén népművelnek (ha túlzok is, tudatosan teszem, mert legalább annyi plakátot írnak, még most, 1973ban is, mint amennyit anyagi erejükhöz mérten képesek nyomdában megrendelni, és kifüggesztetni az arra hivatott szerv igénybevételével!) akkor feltehető, hogy kevés idejük jut a tudományosságban való alaposabb elmélyülésre. Amikor a szakkörök vezetésének sorsa, (a szakkörvezető tiszteletdíja) múlik azon, hogy egy-egy beatműsort, vagy más ORI-rendezvényt hogyan tudnak eladni, (mennyi bevételük lesz belőle), akkor még világosabb, milyen nehéz a tudományos igényű munka, a különböző közművelődési jelenségek értékelése, a gondolati tényezők kibontakoztatása, egyszóval az, hogy a nagy sodródásban a népművelőnek jusson ideje arra is, hogy leüljön önmagával, mi több: a munkatársaival, és a szükségtelen rutin-értekezletek helyett valami építő-elemző-tudományos eszmecserét folytassanak egymással. A bázisfeladatok teljesítése pedig nem megy másképpen. Példát szeretnék hozni érveim támogatására, bár úgy vélem, leírt példák nélkül is megállnak azok a lábukon, mert a közművelődésben ismerős, jártas vagy éppen azt művelő olvasó számos saját-tapasztalatú példával bizonyítja ezeket az általános megállapításokat. Felvázolom tehát tapasztalataimat a szeghalmi művelődési házból. Ez a járási művelődési központ, ahogyan hivatalosan mondják: járási feladatai meghagyásával tért át a nagyközségi tanács kebelébe. Ha távolabbra tekintünk, küzdelmek, megalkuvások, gondok és szűkmarkúan mért örömök jelzik az intézmény múltját. Néhány hónapja új igazgatója van: Sándor Jenőné, aki azelőtt a szeghalmi gimnáziumban tanított, magyar irodalomszakos tanár. Az intézménynek tehát meghagyták a járási feladatait, de mindössze 4 állandó munkatársa van: az igazgató, 2 művészeti előadó népművelési szakképzettség nélkül és 1 gazdasági előadó. Az igazgató rengeteget ülésezik, tanácskozik, az ideje nagyon kevés. (Tény, hogy itt is ugrásszerűen elharapóztak az értekezletek és a tanácskozások, sokszor éppen a végrehajtásra, tehát a munkára nem jut elegendő idő!) A két művészeti edőadó próbálja ellátni a közművelődés különböző területeit és feladatait, végül van egy gazdasági előadó, aki rendszerint azt adja elő, hogy nincs pénze. Az igazgató energikus, okos, hozzáértő asszony, és ezen felül még egy nagyon jó tulajdonsága van: bátor ember. Volt mersze vállalni ezt a házat, ahol éveken át egymás kezébe adták a kilincset az igazgatók. Ahol valahogy mindig kudarcok sorozata volt a legtöbb próbálkozás. Ahová megváltóként érkeztek igazgatók, és a legutóbbi sikkasztással távozott, csődtömeget hagyva maga mögött. Ahol a bázistevékenység évi hetvenezer forintját mindenre használták, csak alig arra, amire kapták. Ahol azzal kellett kezdenie, hogy 50 ezer forint adósságot kifizessen valahonnan. Ahol 19 ezer forintos SZTK-büntetéssel voltak hátralékban. Ahol megrendelték az MTI-fotókat, hogy képekkel számolhassanak be a hét eseményeiről, de az érte járó pénzt 1971 óta nem fizették! Ahol most, 1973-ban 510 ezer forint a költségvetés, és ehhez 247 ezer összesen az állami támogatás. Az új igazgató azzal kezdte, hogy felmérte a bázistevékenységet. Azt a három feladatot, amit kaptak, és vele a 70 ezer forint évi támogatást. „Életmód és kultúra". Ez az egyik, és tevékenységüknek, vizsgálódásuknak ki kellene terjednie az egész megyére. Nagy feladat, kérdés, már eleve nem haladta-e meg az erejüket? A volt igazgató odáig jutott, hogy készített egy munkatervet. Munkatársa nem volt, nem is talált. Tervezték, hogy alakítanak egy szociológiai munkaközösséget, és egy szociog542;