Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Székely Lajos: Demokratikus ifjúsági szervezet a felszabadult Békéscsabán

hozzánk egy energikus megjelenésű, húsz év körüli fiatalember, hatalmas újságköteggel a hóna alatt. Ifjabb Komócsin Mihály volt, és a „Délmagyarország" példányait hozta magával. Késő éjszakáig beszélgettünk, ö részletesen elmondotta, mi a helyzet, mit csinálnak a fiatalok Szegeden. Tőle tudtam meg azt is, hogy az egyetemen már folyik a tanítás. Ez az értesülés erősen befolyásolta személyes terveimet, már a helyszínen elhatároztam, hogy amihelyt lehet, folytatom tanulmányaimat. *** Március 15-re heteken át készültünk. Azt hiszem, kevés olyan gondolkodó fiatal volt, aki ne érezte volna a régebbi iskolai és levente ünnepségek hamisságát, süketségét, mikor Petőfi és Kossuth emlegetésével akarták hitelesíteni mindazt, ami lényege szerint merev tagadása volt március 15-e szellemének. Most ez az ünnep először volt valóban a fiataloké. A Kossuth téren gyülekeztünk, nagy tömeg tarkállott a szobor környékén ezen a napfényes, hűvös napon. A szónokok a jelen feladataiban keresték a régi forradalom folytatását. Én Kossuth egyik beszédéből olvastam fel alkalomhoz illő részeket. A szép, kissé archaikus szöveg éppúgy a jelen nagy időkre utalt, mint a többi vers és szónoklat. Hamarosan elterjedt a híre, hogy az Ideiglenes Kormány ekkor bocsátotta ki forradalmi jelentőségű törvényét a földreformról. Ezzel ismerkedtünk a szervezetben is, a párt kiküldöttje magyarázta el lényegét és jelentőségét. Hetekkel később, már Szegedről visszatértemben, megbízást kaptam, hogy Űjkígyósra menjek ki, ahol erős viták folytak a végrehajtás körül. Egy egész délutánt és éjszakát töltöttem vitázó parasztok között. Inkább csak „menetrendet" próbáltam biztosítani a szenvedélyes szóharcoknak, mintsem érdemben beavatkozni, de végül is sikerült nagyjában-egészében elfogadható földosztási tervet kialakítani. Engem, a „kiküldött elvtársat" ezután annyi helyre hívtak enni és aludni, hogy alig tudtam választani. *** A visszaemlékezőt óhatatlanul fenyegeti a „mindent megszépítő messzeség". Hát nem voltak gyarló tetteink, balkezes cselekedeteink? De bizony voltak. Az egyiknek éppen jómagam és elmaradhatatlan társam, Dér Laci volt a főhőse. Márciusban, előzetes megbeszélés szerint diáknagygyűlést hívtunk össze a Vigadóba. Meghívtuk az iskolák tanári karát is. Özönlöttek a fiatalok, ehhez talán az a körülmény is hozzájárult, hogy tanítási időben jöhettek. Tanárok is voltak szép számmal. Mi, ketten elmondottuk, hogy mi az ifjúsági szervezet célja, mivel foglalkozunk, és hogy szeretettel várunk sorainkba minden diákot. Mellesleg azonban arról sem feledkeztünk meg, hogy egy-két jelenlevő tanárt ki ne pécézzünk, és fejükre ne olvassuk korábbi, demokratikusnak éppen nem nevezhető kijelentéseiket, magatartásukat. Nem volt szavainkban egy szemernyi tódítás sem, és önmagunk elvi bátorságában egy percig sem kételkedtünk. Az eseménynek nagy visszhangja támadt, eljutott a pártszervezetbe is. Másnap már némi kétségeink is keletkeztek fellépésünk helyességében. Talán mégsem ezen a gyűlésen kellett volna fura bírálatunkat elmondani. Hamarosan megkaptuk Gyuska János — ő volt ekkor a pártszervezet titkára — üzenetét is, hogy keressük föl. Hát Gyuska elvtárs alaposan lehordott bennünket. Csakhogy mikor korholásának a végére ért, felderült az arca, és elnevette magát, majd el kellett részletesen mondanunk neki, hogy miként is volt azokkal a tanárokkal. Máig is az az érzésem, hogy csak az eszével ítélte el kétségtelenül hibás cselekedetünket. *** Tél végén Gyebrovszky Jánost pártiskolára küldték Debrecenbe. Ekkor néhány héten át én vezettem a szervezetet, de április elején nekem is távoznom kellett. Szegedre mentem, beiratkoztam a Bölcsészkarra, és nekiláttam a tanulásnak. Júniusban kellett egész évi anyagból vizsgáznom. Az ország felszabadulása még Békéscsabán ért, a döntő áprilisi hadműveletekről, Eerlin ostromáról már Szegeden, egy kirakatban naponta olvasott Délmagyaror359