Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - G. Vass István: A történeti dokumentumkiállítások rendezésének néhány problémája

sége, az eseményekhez közelebb vivő krónikás jellege mindezért bőven kárpótol : Tudjátok magyarok hírősök valátok, Míg nagy szeretettel egymást hallgattátok, De mihelt köztetök ti meghasonlátok, Ottan országtokban im mind pusztulátok' (Tinódi) Kerülni kell a felesleges egyedi feliratokat, az egyes dokumentumokat magyarázó szövegeket is, hiszen ezek sok esetben csak feleslegesen elvonják a figyelmet arról, hogy az egyes dokumentum egy nagyobb egészbe illeszkedik. Az előbbi példánál maradva (a török térhódítása Magyarországon). Fontos-e a nézőnek, akit a Dózsa-parasztháború kirobbanásának körülményeivel akarunk megismertetni, azt tudni, hogy azok a törökök éppen Horvátországba törtek be, vagy, hogy a másik képen magyar foglyokkal szemben kegyetlenkednek (ez egyébként világosan látszik a képen)? Nyilvánvaló, hogy ez nem fontos. Éppen ezért az e témához tartozó dokumentumok a fenti idézetet kiemelő színes folt körül sorakoznak fel, anélkül, hogy külön egyenkénti magyarázó szöveget kapnának. Természetesen ez a törekvés sem érvényesíthető és nem is érvényesítendő totálisan, hiszen az egyedi felirat vagy magyarázó szöveg néha (pl. fontosabb személyeket ábrázoló képek mellett) egyenesen elengedhetetlen. A szövegek felírásának mikéntje alapvetően a minél könnyebb olvashatóságot szolgálja, de csaknem ilyen fontos az is, hogy maga a kialakítandó szövegkép az egész kiállítás esztétikumának is fontos tényezője. (E tekintetben van ismét jelentős különbség dokumentum- és tárgykiállítás között.) Mindenekelőtt a betűk formájáról és nagyságáról: A szövegeket célszerű minimálisan egy cm-es nagyságú betűkkel írni, s egy kiállításon két vagy maximum háromféle betűnagyságot alkalmazni. A keskeny, kissé nyújtott betűk áttekinthetőbb (mert szemmel könnyebben átfogható) szóképet adnak, mint a széles zömök betűk. Végül — a le- és felnyúló szárak révén — játékosabb-változatosabb szövegképet kapunk (s ezért szintén kellemesebb benyomást gyakorolt a nézőre), ha a szöveget kisbetűkkel írjuk. Az olvashatóság szempontjából igen fontos, s az eddigieknél a szakirodalomban kevesebb figyelmet kapott a szöveg tagolása. — Illetve az e kérdéssel foglalkozók többsége elintézi a problémát azzal, hogy zárt szövegkép kialakítását javasolja. Ha tehát az olvashatóság megkönnyítéséből és abból a közismert tényből indulunk ki, hogy a szöveget nem betűnként, de még csak nem is szavanként olvassuk, hanem a legtöbb esetben összetartozó szószerkezetek képeit és jelentéseit egyszerre fogadjuk be, evidensen következik, hogy a nem túl hosszú szövegeket célszerű szószerkezetek (szintagmák) szerint tagolt sorokba írni. Próbáljuk ki a kétféle írásmód olvashatóságát egy példán: Történelmünk egyetlen eseménye sem fonódott össze olyan szorosan egy névvel, mint 1514 Dózsa nevével. S bár magáról Dózsáról nem maradt ránk hiteles ábrázolás, tőle származó Történelmünk / egyetlen eseménye sem / fonódott össze olyan szorosan / egy névvel, / mint 1514 Dózsa nevével. / S bár magáról Dózsáról / nem maradt ránk hiteles ábrázolás, / tőle 306