Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 250 ÉVE ALAPÍTOTTÁK ÚJJÁ MEZŐBERÉNYT - Hentz Lajos: A népi tégla- és cserépvetés Mezőberényben

málisan kedvező idő volt, az egy idénybeli 150 munkanap. A munka azonbail nagy mértékben függött az időjárástól. Esős, hűvös időben a nyers agyag nehezen száradt, a szárítók megteltek, a munka nem haladt. „Kisasszony nap után már nem nagyon ment a munka." Az is megtörtént, hogy a tavaszi vagy a kora őszi nagyobb lehűlések idején a szárítóban levő cserép megfagyott, szétrepedt. Szombatonként nem dolgoztak csak délig, délután a munkahelyeket takarították, a sáros munkakötényeket mosták. Ezeket a hátráltató tényezőket figyelembe véve, a munkaidő nem igen haladta meg az évi 120 napot, s ennek alapján a Tóth-féle „gyár" kapacitását évi 200 000 darab cserépre és valamivel kevesebb téglára becsülhetjük. Mint láttuk, a téglások és a cserepesek munkája igen nehéz volt, mégis akadt mindig vállalkozó, mert az egyéb munkalehetőségekhez viszonyítva állandó munkának számított a téglagyári munka. A 20-as években, amikor a gyár még működött, 1000 cserép után 8 pengőt kapott a cserepes. Viszonyításképpen megjegyezzük, hogy 1 kg szalonna ára abban az időben 1 pengő körül volt. A 20-as évek elején, mikor az infláció miatt a pénz értéke erősen csökkent, búzáért is vállaltak cserépverést. Akkor 1000 darabért 30 kg búzát fizettek, s ez az érték állandó jellegű munkabérnek volt tekinthető. A cserepeslányok állandó bért kaptak, a 30-as évek elején 35 pengőt egy hónapra (függetlenül a teljesítménytől), valamint a kosztot a cserepestől. A kúpcserép készítéséért kétszer annyi járt, mint az egyszerű fedőcserépért. A téglások munkabére ezekhez hasonlóan alakult, 1000 tégláért kb. ugyanannyi bér járt, mint 1000 cserépért. 5. Az égetés A fentiekben ismertetett nemzeti kemence nem volt folyamatos üzemeltetésre alkalmas. Három fázisban használták: berakás, égetés, kihordás. Egy ilyen teljes forduló kb. 3 hetet vett igénybe. A kemence berakása igen gondos munkát kívánt, mert sok tekintetben ettől függött az égetés sikere és ezzel az áru minősége. Az égetésre szánt anyagot három rétegben helyezték el: alul a tégla, fölötte a flaszter, legfelül a cserép, összesen kb. 24 sor áru kapott helyet a kemencében. A téglát soronként más-más formációban rakták be. (I. tábla). Tizenkét sor került egymás fölés. Az elsőt egyenesen, vagyis ujjnyi hézagokkal, a kemence falára merőlegesen, élükre állítva helyezték el. A 2—5. sorokat svengolva rakták, vagyis ferdén és hézagokkal. Ezeknél a soroknál az égetőtér közepén végighúzódó csatorna üresen maradt, a 6—-9. sorral ezt a teret átboltozták. Ehhez ismét egyenesen rakták a téglákat, de hézag nélkül. A 6. sor a fal közelébe, a következő 3 sort pedig fogra vagy fogsorra rakták, olyképpen, hogy mindegyik 3—3 cm-re kijebb állt, mint az alatta levő. Ezzel a két szemben levő oldal annyira megközelítette egymást, hogy a távolságot már egy téglával át lehetett hidalni. Ezt a 10. sorban végezték el, ez volt az átkötés, s ezt a sor láncszemre rakták, vagyis úgy, hogy a téglák csak a végükkel kerültek egymás mellé, a végek között mintegy harmad téglányi köz maradt. A 11. és 12. sort vízfolyásosan rakták: két sor svengolva rakott tégla közé egy egyenes sort raktak, hossszába állítva a téglákat egymás végébe. 249