Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 250 ÉVE ALAPÍTOTTÁK ÚJJÁ MEZŐBERÉNYT - Hentz Lajos: A népi tégla- és cserépvetés Mezőberényben

A munkafolyamat A munka a partolással kezdődött. Lepartolták, vagyis leomlasztották a másnapi munkához szükséges agyagmennyiséget. Ezt a munkát rendszerint délután végezték. A pártoláshoz a szérű hosszának megfelelően mintegy 15—20 méteres partszakaszt fogtak fel a bányában. Ezt 4—5 méteres szelvényekre osztották, ennyit partolt le egyszerre egy asztal. Pártolás előtt a felszínt vékonyan letakarították, elhányták a füvet, gazdt, a felső talaj vékonyka rétegével. Ezután a kb. 2 m magas partot aláásták a szelvény közepétől a széle felé haladva, hogy az aláásott föld mellett ember ne álljon, majd függőlegesen beásták a szelvény két végét kb. 50 cm-nyire, s ezután a parton állva ásóval a földet megrepesztették, mire a föld leomlott. A lepartolt föld mennyisége 4—5 m

3-t tett ki. — Tóth László üzemében nem alkalmazták, de más, nagyobb üzemben szokás volt, hogy a földet abrámolták. Ez lényegében szintén pártolás volt, azonban az egész agyagtömeget megforgatták olyképpen, hogy felülről lefelé haladva a felső rétegeket alulra, az alsókat felülre hányták. Lehetőleg annyi földet abrámoltak, amennyi az egész évi termeléshez szükséges volt. A lerámolt föld egész télen állt, a fagy megszívta, szétomlott, s így megmunkálásra különösen alkalmassá vált. Főként cserépveréshez használták. Erre a munkára rendszerint külön munkást alkalmaztak. Sárcsináláshoz a földet 4—5 méter hosszúságban, 3—3,5 m szélességben s vagy 70 cm vastagon elterítették, megöntözték, hogy jól beázzék, mivel a téglához lágy, képlékeny sárra volt szükség. Este — mikorra az agyag már beázott —, kapával kétszer átvágták, vagyis hosszába haladva oda és vissza jól átdolgozták, majd a tetejét elsimították. „Olyan volt, mint a kenyér." így állt reggelig. A verést hajnalban kezték. „Ezt csak akkor lehetett csinálni, nap közben a homok beleragadt a vetőbe, a tégla rücskös lett", amellett a napon vert tégla hirtelen száradt, s emiatt könnyen megrepedt. A verő az asztal jobb sarka mellett foglalt helyet, ahol a homok állt. A csapóval homokot, szórt a vetőbe, hogy a sár ne ragadjon bele. A felesleget maga elé kiöntötte, elsimította, majd két kezével annyi sarat markolt ki a csomóból, amennyi egy téglához kellett. Ezt maga felé hajtva belefordította a homokba, aztán előbb az egyik, majd a másik oldalra átforgatta. Ezután a már hosszúkásra formálódott agyagrögöt erőteljesen belecsapta a vetőbe, azt az asztalhoz ütögette, hogy a sarkok megteljenek. Végül a csapóval a tetejét elsimította, s a kész téglát a szérűre kifordította. A szérűn szabályos egyenes sorokat raktak. Két sor között a vető fülének megfelelően akkora távolság maradt, hogy forgatáskor közé lehetett menni a soroknak. Amikor a tégla annyira száradt, hogy az éle nem formálódott el, élére fordították. Ezt a munkát a talyicskás, vagy az éppen kinn tartózkodó gyermek, ételt hozó feleség végezte el. Teljes száradásra a téglát a máglázóba hordták. Az alsó sort egymás mellé, élére állítva rakták, annyira sűrűn, hogy a kezük két tégla között éppen elférjen. Így raktak minden második sort, a közbe esőket pedig ezekre ferdén, hogy egymást fogják. A téglások munkája reggel fél 3, három órakor kezdődött, „akkor már kopogott a gólya", vagyis a csapót a forma belsejébe ütögetve, kelepeléshez ha244