Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 1948 ÉVFORDULÓJA - Körmendi János: Adatok a Csanád megyei dohánykertész községek történetéhez 1848/49-ben

Az apácaiaknak maga Kossuth válaszol: „...a kormány óhajtván úgy az állodalmi, mint a magán földbirtokosok földjein letelepedett ily nemű kertészek boldogságát s gyarapítását elősegélleni, a legközelebb összeülendő nemzetgyűlés elébe oly törvényjavaslatot terjeszteni, minélfogva az ilynemű dohánytermesztő haszonbérlők is az eddig általok haszonbérlett földeknek tulajdonosaivá válhassanak." E válaszok, még a rendeletek, törvényjavaslatok említése mellett is, már semmit sem jelentettek a kertészeknek. 1848-ban még így is meg lehetett nyugtatni őket egy időre, de az 1849-es év már világosan megmutatta (a dombiratosiak földfoglalása, a nagymajláthiak, albertiek . . . stb. megtagadják a dohánytermesztést, a másik oldalról viszont a kincstár jogai szinte változatlanok maradtak), hogy itt csak a törvények segíthetnek. Ezt nyilván a kormány tagjai is látták már 1849 nyarán, és az utolsó órákban igyekeztek lépéseket tenni annak érdekében, hogy a majorsági zsellérséget újra megnyerjék a függetlenség ügyének. E lépések felé mutató első jelentősebb intézkedés az április 20-i rendelet. Lényegében az egész forradalmi időszak alatt ez jelentette a legtöbbet a zselléreknek, mert a kormány részéről az elhatározást már tett nem követheti a nyári országgyűlésen a forradalom és szabadságharc bukása miatt. A rendeletnek a kertészekre vonatkozó része a következőképpen szólt: „Azon lakosok, kik valamely nem úrbéres helyre mint zsellérek vagy földdel bíró gazdák haszonbér vagy szolgálatok lekötelezése mellett bizonyos időre úgy telepedtek le, hogy ott felépítkezvén rendes községekké is alakultak, habár az elköltözésökre szerződésileg kikötött határidő kitelt volna is, megszokott tűzhelyeiket odahagyni nem kényszeríttethetnek, hanem úgy ezen esetben, valamint akkor is, ha az általok még az úrbériség megoldása előtt kötött telepítési szerződés feltételeit magokra nézve a már felszabadított úrbéresek irányában nyomasztóknak éreznék, hogy ez az elégületlenség, nyugtalanság és ingerültség folyamatos anyagául szolgálna, az illető hatóság, mihelyt hasonló esetek tudomására jutnak, az illető felek bizodalmát bíró egyénekből alakítandó küldöttség által rögtön intézkedni fog, hogy a telepítő és telepítettek között ideiglenesen is olly egyesség eszközöltessék, melly a törvényhozásnak e részben teendő rendeletéig a közbékét biztosítsa."'

5'

4 Azzal, hogy „megszokott tűzhelyeiket odahagyni nem kényszeríttethetnek", a kertészek nem nyertek végleges kielégítést. Lényegében ezzel arra a szintre jutottak el, mint amelyen a forradalom előtt az úrbéres községek álltak. De ennek a megtelepedésnek a biztosítéka is még csak rendeletben, nem is törvényes formában létezett. Ez is a legtöbb esetben elsikkadt a megye és a kincstár hivatalnokainak asztalán, és ilyenformán az egyes községek nem is tudtak létezéséről. A másik igényük (a föld) még ilyen kielégítést sem nyer. Márpedig az állandósítás és a föld csak együtt létezhet, összefügg egymással, és egyik a másik nélkül nem sokat ad. A kertészek problémáinak megoldása átnyúlt a dualizmus korába. Az 1873-as XXII. t. c. intézkedett a telepítvényes falvak „felszabadulásáról" úgy, hogy ezután a kertészközségek is több évtizeden át magas megváltási árat fizettek, hogy „örökös faluvá" váljanak. Mennyivel másképp történhetett volna minden, ha ez a „felszabadítás" nem egy evolúció, hanem egy revolució eredménye! 216