Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK: - Irányi István: Petőfi István

búcsúznia Antóniától, hogy egyszer, valamikor még visszamenjen érte. Érthető ezért, hogy Petőfi István költészetében külön nyoma van a búcsúzás fájdalmának is. (Emléksorok G.A. kisasszonynak, Dános, 1858.) István lelkét kisebb, rövidebb eltávozásai idején is mindig egy kínos, végleges távozás gondolata szorította, fojtogatta. Azt fájlalta, hogy Antónia nem merte bíztatni a házasság reményeivel. Álmaiban színezte ki csak egyszer a leány nyilatkozatát: ,,S megígéréd, ha enyim nem lehetsz, Te többé soha senkit sem szeretsz ... Alom eltűnt, de kínom megmaradt. Remeg szívem, fél, hogy e látomány Teljesül majd valóban igazán. És ha álmom egykor teljesednék, — Éppen úgy tennék, mint álmomban tevék." Petőfi István: Alom .. ,

1

5 Ez az álom később szórói-szóra teljesült, azzal a különbséggel, hogy Antónia először férjhez ment Istvánhoz, s „elválásuk" után többé nem adta kezét másnak. A búcsúzást még több vers és levél előzte meg. István a legnagyobb fájdalommal távozott. Egyik levelében azt írta, hogy még nem tudja, merre, hová fog menni útján, de kifejezte erősakaratú elhatározását: „...képességem s igyekezetem révén remélek idővel olyan állást nyerhetni, hogy azt, kit szeretek, oly boldoggá tegyem, mint csak egy ember igyekezete után valakit boldogíthat."

1

0 Pesszimisztikus hangulatát a „Búcsú" c. versében érzékelteti. Bevezető sorai a kihullott rózsaszirmok fájdalmas hangulatának szemléletes költői képét jelenítik meg lelkünkben: „Kihullott a rózsa piros szirma, Fáj a lelkem . .. s hogyha tudna — sírna; Mint a földre az éj sötét árnya, Nehezedik a búbánat rája." Csak az utolsó két versszak hoz új színt, bizakodást, a viszontlátás boldogságának reményében: „Eljövök, mint a napnak sugára Harmatgyöngyért hajnal-hasadtára; Eljövök, mint a hajnali szellő, A rózsának illatáért el jő. De míg visszanyerem boldogságom, Isten veled, szerelmem, virágom, Fényes napom életemnek egén: Ragyogj, ragyogj szerelemmel felém! 2* 19