Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - SZEMLE

SCHNEIDER MIKLÖS: A SZARVASI VAS- ÉS FÉMIPARI SZÖVETKEZET TÖRTÉNETÉRŐL A hetvenes évek első fele országszerte számos évforduló megünneplését hozza magával. Most érkeznek el ugyanis fennállásuk huszadik évfordulójához azok a vállalatok, szövetkezetek, me­lyeket az ötvenes évek első felében hoz­tak létre a szocialista gazdaság és ezen belül a helyiipar megerősítésének folya­matában. Így jutott el e nevezetes évforduló­hoz a Szarvasi Vas- Fémipari Szövet­kezet is, melynek eddigi tevékenységét reprezentatív kötet mutatja be az ér­deklődőknek (Tóth Lajos: A Szarvasi Vas- Fémipari Szövetkezet 20 éves tör­ténete 1952—1972. Szarvas, 1972), ezzel is hozzájárulva az újratelepítésnek 250. évfordulójára emlékező Szarvas város jubileumi ünnepléséhez. A gondos munkával, olvasmányos megfogalmazásban megírt és ugyanak­kor kitűnő nyomdai előállításban meg­jelentetett könyv érzékletesen mutatja be azt a hatalmas fejlődést, amelyet az 1952. március 2-án megalakult kis KTSz Békés megye egyik jelentős üzemévé való fejlődéséig megtett. Elég csak né­hány számadatot kiragadnunk az ismer­tetésből, máris világos, hogy nem túl­zás itt hatalmas fejlődésről beszélni: Az alakulás 23 fős létszámától 20 év alatt 1360-ra nőtt a szövetkezet dolgozóinak száma. Az induláskor mindössze 69 ezer forintot tett ki a szövetkezet vagyona, ezzel szemben 1970-ben ez az összeg már meghaladta a 70 millió forintot. Az első évi 66 ezer forintos termelési értékkel szemben pedig 1970-ben 100 millió fo­rintra rúgott a szövetkezet termelése, amelyből 23 millió forint volt az ex­portra termelt áruk értéke. Ami a két számsor között van, ami a „Fürge" ku­koricadaráló előállításától a magas tech­nikai színvonalú elektroakusztikai be­rendezések gyártásáig végbement, azt mutatja be a könyv szerzője igen szem­léletesen, szinte önmaguk helyett be­szélő számoszlopok, grafikonok, diag­ramok sűrű alkalmazásával. Nem feled­kezik meg azonban arról sem, hogy be­vezetőjében kitérjen Szarvas iparának kezdeteire, a szövetkezet megalakulásá­nak előzményeire és egyáltalán az egész szövetkezeti mozgalom helyi alakulásá­nak felvázolására. Jól és hangulatosan oldja fel a sok számadat már-már nyo­masztó hatását az igen nagyszámú, jól­sikerült fénykép, a témához szépen illő néhány reprodukció (Ruzicskay György művei), valamint az egyes fejezetek előtt alkalmazott frappáns mottó-szöve­gek beiktatásával. A kötetet méltán ve­szi kézbe büszkeséggel nemcsak a szarvasi szövetkezethez közelállók ré­tege és Szarvas város lakossága, hanem nyilván valamennyi Békés megyei lokál­patrióta is, sőt valószínűleg mindazok­nak a szövetkezeteknek, vállalatoknak a vezetői is, melyek ugyancsak az öt­venes évek elején alakultak és 20 éves jubileumukat esetleg szintén hasonló ki­advánnyal kívánják megünnepelni. Nyilván nem veszi rossznéven a kötet szerzője, de kiadója sem, ha éppen a későbbiekben készülő művek érdeké­ben e munka néhány apróbb tanúlságát használjuk fel egyes olyan kérdések fel­vázolására, melyek további finomítása, 178

Next

/
Thumbnails
Contents