Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Az 1922-es választások végső harcai Endrődön és Gyomán

tosabb törekvéséről, az általános titkos, nőkre is kiterjedő választójogokról, a hallgatóságból: „Hangosabban! Nem halljuk!" kiáltások hangzottak el. A kiáltások és a hallgatók mozgolódása még bizonytalanabb állapotba zökkentették az előadót. A bíró, a jegyző gúnyosan mosolyogtak. Mladonyicki szemöldöke felrántásával kérdezte: — Mit tegyünk? Megértettem. Felálltam. Halkan mondtam: — Fejezze be Brunner elvtárs. Nem lett volna szerencsés befejezés nélkül hagyni a gyűlést. Tétovázni sem lehetett, hiszen már oszlásra mozgolódott a tömeg. Szokásomnál kissé erősebb hangon szóltam: — Tisztelt választó nagygyűlés. Tudom, néhány szavazatukat megnyerni akaró úriember beszélt már önökhöz erről a helyről. Nyilván az egyik dicsőítette 1848-at, ami helyes is, hiszen mi is csak tisztelettel gondolunk rá. A másik, tán szívbe markoló fájdalommal emlegette Tiranont és biztatásként csak annyit tudott mondani:.. . „de egész Magyarország menyország!" Arról azonban nyilván egyik sem beszélt; milyen földreform és milyen munkaalkalom és munkabér volna szükséges ahhoz, hogy megszűnne végre a mezőgazdasági és ipari dolgozók munkanélkül sínylődő helyzete... („Erről mind hallgatott! — kiáltották!") — Ez az tisztelt nagygyűlés, amiről mi nem hallgatunk. A szociáldemokrata párt és Vági István jelöltje nevében mi ma 1922-ben nem a múltban veszett magyar dicsőségen siránkozunk, hanem azért küzdünk becsülettel, amit lehet és kell a közel jövőben biztosítani! Az pedig a munkához való jog. A megélhetéshez szükséges munkabér ... „Ügy van!... Az kell nekünk és nem a munkanélküliségbe kényszerített nyomor!... Éljen Vági István!" És azért küzdünk, hogy ebben az országban egyenlő legyen a választási jog. Szégyeljük már, hogy mi mezőgazdasági dolgozók csak negyedik osztályú polgárai vagyunk hazánknak. . . Nem arról ábrándozunk mi, ami lehetetlen, de meg akarjuk szerezni azt, amit lehetséges és szükséges ahhoz, hogy emberhez méltón élhessünk!... Ügy érzem kedves hallgatóim, ha mi mezőgazdasági dolgozók változtatni akarunk sanyarú helyzetünkön, akkor most minden lehetőt megteszünk, hogy Vági István kapja meg választási körzetünk képviselői mandátumát! Vági István építőmunkás, részére a mandátum nem tündöklést jelentene, hanem komoly küzdelmet választási programja megvalósításáért. Én ismerem, bízom benne és kérem a tisztelt nagygyűlést, Vági Istvánra adják szavazatukat! („Éljen Vági István!... Rá szavazunk!...") Mladonyiczki elvtárs pár percig mosolyogva állt az asztalnál, várta, csendesedjen az éljenző hangulat. Majd megköszönte a hallgatóság figyelmét... Az egy és negyedórás gyűlést figyelve várták végig a csendőrök. A tömeg elvonulása után a pódiumon álló két csendőr tisztelgett a bírónak, főjegyzőnek és elmentek. Elmentek a lovascsendőrök is. Mint említettem, a községi bíróval és főjegyzővel már ismerős voltam. A helyi szervezet alakításánál beszélgettem velük néhány őket érdeklő kérdésről, Vági Istvánról. Most is megkérdezték: — Mért nem mutatkozik be Vági, mint jelölt? A múltkor említette Hunya barátom, eljönnek. — Igaz említettem. Mondta is Vági, csak nem tudja mikor. Bizonyára lesz alkalom és eljövünk együtt is, ha szükség lesz rá. Elköszönve a község vezetőitől Mladonyicki szaktárssal elmentünk a szervezet helyiségébe. Néhányan már vártak ránk. Hárman is kérdezték: — Eljön-e Vági? — Eljön elvtársak — nyugtatta az érdeklődőket Brunner — párthatározat; minden jelöltnek meg kell jelenni a választó körzetben. Ha kell, nem is egyszer. Attól függ, milyen a körzet. Ez a körzet tapasztalat szerint a könnyebbek közé számít. Mindhárom községben földmunkásszervezet van. Gyomán régi pártszervezet is működik. Annál érthetetlenebb, mért kell itt gyűlésre a csendőrségnek szurony, kardvillogtatással kivonulni... — Ja Brunner elvtárs! — szólt mosolyogva Csicsova János. — Tudni kell a szociáldemokratáknak, ez a Viharsarok! Aki itt érvényesülni akar, annak bátran szembe kell nézni a csendőrséggel. Különben benne reked a mondanivaló. — Hát igen. — szóltam, hogy eltereljem a témát, mert Brunner észrevette, ez finoman neki szól. — A kormány bizonyára megígérte a pártnak, nem akadályozza 143