Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK: - Árvay József: A gyermekbűnözés körülményei Békés megyében
hagyható meg és azonnali kiemelése szükséges. Ebben az esetben ugyanis a 20/1969. (V. 13.) Kormányrendelet 4. §. (2) bekezdése alapján a kiskorút azonnal, de ideiglenes hatállyal be kell utalni a megyei gyermek és ifjúságvédő intézetbe. A rendőrség, ügyészség és a bíróság tehát ideiglenes intézkedésként elrendelheti a bűnöző kiskorú intézeti elhelyezését, az állami gondozásba vétel indokoltságát azonban ez esetben is a gyámhatóság dönti el. Az okkutatás, a szignalizáció és az ideiglenes hatályú intézeti beutalás lehetőségei képezik tehát a büntetőhatóságok feladatait a gyermekbűnözés területén, rendőri szerveink ezen túlmenően eredményesen alkalmazzák a jogpropaganda eszközeit is. A gyermekbűnözéssel kapcsolatos hatósági operatív feladatok megoldása tehát a gyámhatóságok hatáskörébe tartozik. A 14 éven aluli kiskorú bűnelkövetése miatt a gyámhatóság indítja meg és folytatja le az államigazgatási bizonyítási eljárást és belátásától függően védő és óvóintézkedést határoz meg, annak végrehajtását biztosítja, eredményességét pedig ellenőrzi. A gyámhatósági védő és óvóintézkedések széles skálájúak, sokrétűek és alkalmasak a gyermekbűnözéssel kapcsolatos feladatok megoldására. Hangsúlyozni kell, hogy a gyámhatóságok alapelvként kívánják megvalósítani a bűncselekményt elkövető gyermekek eredményes nevelésének biztosítását (:elsősorban a családon belül:) és e tevékenységük, törekvésük, teljes összhangban áll a Btk. 87. § (1) bekezdésében a fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos azon törvényi rendelkezéssel is, mely szerint a bűncselekményt elkövető fiatalkorúval szemben rendszerint (:a büntetőbíróságnak is:) nevelő intézkedést kell alkalmaznia. Az a tény, hogy az iskolai, a gyámhatósági és a bűnűldöző szervek tevékenységében a gyermek és a fiatalkorúak bűnözése megelőzését érintően a nevelési célzat domborodik ki, egyben kifejezésre juttatja a szocialista jogpolitikai elvek egységét is. A gyámhatóságok a felmért ügyek kb. 60 u/o-ában alkalmaztak jegyzőkönyvi figyelmeztetést és állapítottak meg a kiskorú részére magatartási szabályokat, míg 20% volt a szülők figyelmeztetése a kiskorú hatékonyabb ellenőrzésére és eredményesebb nevelésére. Sok esetben rendeltek el a gyámhatóságok pártfogói ellenőrzést és kezdeményeztek ifjúság elleni bűntett miatt büntető eljárást, valamint alkoholelvonó kezelést. Az elkövetett bűncselekmények súlyától és a kiskorú környezeti veszélyeztetettsége fokától függően került sor állami gondozásba vételek és zárt jellegű intézetbe helyezés elrendelésére. Az állami gondozásba vételekkel a gyámhatóság különösen a visszaesőket és a súlyosan veszélyeztetett kiskorúakat érintette. A gyámhatósági intézkedések a gyermekbűnözés okainak feltárására, megszüntetésére és a kiskorú eredményes nevelésének biztosítására irányultak. Ennek érdekében megfelelő jelzőrendszer épült ki a gyámhatóságok és az általános iskolák között. 101