Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - Szabó Ferenc: Banner János emlékezete

Köztudott, hogy bár nem itt született, Békésen töltött gyermekévei, ifjúsága, pályakezdése, egész kiteljesedett munkássága éppúgy, mint az utolsó esztendők alkotásai a legszorosabban a mi megyénkhez kapcsolták. A sorainkat követő bibliográfia a tanúja: legelső és legutolsó nagyobb munkája — s közöttük hatvan év imponálóan gazdag termése — a megyénk múltja iránti olthatatlan érdeklődéséből fakadt. Banner János úgy tudott írni Békés megye történetének és néprajzának kérdéseiről, hogy a kisebb horderejű témákat is rangossá tette, mert a nagy összefüggések láncolatába illesztette. Valamennyi Békés megyei és alföldi tárgyú írásából kisüt a tájunk iránti forró vonzalom, a derűs és tágas horizontú lokálpatriotizmus. Banner János elhunyta az ő legkedvesebb vidékének, a békési, csanádi, csongrádi tájnak különösen fájó veszteséget jelent. Életművét, útmutatásait akkor becsüljük meg igazán, ha hozzá méltó módon, lankadatlan munkakedvvel és mindegyre bővülő felkészültséggel, tudatossággal dolgozunk tovább megyénk múltjának és jelenének minél teljesebb tudományos megismerése és ismereteinknek a közművelődés hasznára történő kamatoztatása érdekében. A Farkasréti temetőben 1971. július 17-én elhangzott búcsúszavak a magyar archeológia kiemelkedő művelőjét tisztelték Banner Jánosban. Mi ezúttal — búcsúzóul — a nagyszerű emberségű tudós életének utolsó kéthárom esztendejéből villantunk fel néhány jellemző mozzanatot, az őt Békés megyéhez, a Békési Élethez fűző s 1969—1971-ben különösen felerősödött meleg és igen termékeny kapcsolatok sorából. A korábban jórészt elmaradtakat pótolva, ezekben az esztendőkben kapta meg megyénktől is az egész életművével kiérdemelt elismerést, azzal is, hogy a Márki Sándor-alapítvány első kitüntetettjének őt választotta a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Forrásunkul a vele folytatott szerkesztői levelezés szolgált, amelyben mintegy negyven — jellegzetes kézvonású, mindig golyóstollal írt — sokféle kérdést érintő levelét őrizzük. Nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy szerény orgánumunk hasábjain 1970—1971 folyamán — bevalljuk: tudatosan gyorsított ütemben — nyolc hosszabb-rövidebb tanulmányát, cikkét közölhettük. Büszkeségünk, hogy Banner János két esztendőn át rendszeres munkatársunk, támogató barátunk volt. Nála gondosabb, alaposabb és szerényebb szerzőnk a Békési Élet hatéves pályafutása alatt nem akadt. Kéziratait míves gonddal írta és csiszolgatta. „Örülök, hogy öreg fejjel még tudok valami hasznot hajtani a pátriának. Ameddig győzöm, csinálom" — írta 1970. május 4-i levelében. Nagy örömmel vállalta, hogy régi — jórészt még 1914 előtti, s már önmagában ezért is páratlan értékű — kiadatlan békési gyűjtését feldolgozza számunkra. Ezt a szándékát nagyobb részben teljesíteni tudta, de számos — még befejezetlen, anyaggyűjtésében azonban kész — közleményének megírásában akadályozta meg a halál. Utolsó napjaiban is Somlyai Gábor békési históriájának problémáit boncolgatta. Ezt a munkáját is hasábjainkra szánta, csakúgy, mint a régi Békési Olvasó Társaságról, a békési vár hétköznapi életéről tervezett tanulmányokat, meg jónéhány további cikket, adatközlést. (A békési malmok; Egy gazdag békési polgár lomtára két szárazmalomban; Halászati jegyzetek Békésről, Szeghalomról. Vésztőről; A békési skanzen; A békési gimnázium múzeuma; A kispa79