Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - Krupa András: Negyedi káposztásételek Nagybánhegyesen és Csanádalbertin

csak egészen ritkán fordul elő: az olajoskáposzta, a sültkáposzta és a káposztásbéles. Tulajdonképpen az új otthon eredménye a káposztasaláta, a rakottkáposzta, a káposztaleves viszonylagos elterjedése és a káposztáslángos felvétele, tehát a gyarapodás — pusztán a számok tekintetében vizsgálva — nem sokkal nagyobb. A káposztát szelő eszközök jórésze is megmaradt: a különböző nagyságú kések, reszelök, de egyre ritkábbak a káposztaszelők, helyüket a kések töltik be. A szelőket törött kaszavégből készítették (ritkulásuk a kasza házi előfordulásának csökkenéséből is fakad). A megmaradtakra nagyon vigyáznak, Negyeden is ilyen „fogós poharakban" vitték a kóstolót (Csanádalberti, 1971.) mert a kést korábban csak a káposzta megtisztítására, a fej kettévágására, a torzsa kimetszésére használták, a szelővel tudták igazán szépen vágni a káposztát. A magukkal hozott régi káposztareszelők is kincset érnek a köztudatukban, elsősorban azért, mert hasonló reszelők alig kaphatók az üzletekben. Káposztafőzéskor egyik csanádalberti adatközlőnk káposztareszelője a szomszédok körében házról házra jár. A hús neme sem változott jelentősen, zömmel továbbra is sertéshúst használnak fel. Negyeden ritkaság volt a juhhús, mivel itt jobban kapható, sokan belőle is főznek. Adatközlőink marhahúst nem főznek káposztásételben, a káposztával együtt korábban sem szerepelt. Mindezek ellenére lakóhelyük földrajzi, területi cseréje, a hazánkban végbement társadalmi-gazdasági fejlődés gyökeres változást hozott termelésükben és életmódjukban. Mint már írtuk, a káposztatermesztés mennyisége a minimálisra csökkent, termesztési módja teljesen megváltozott, csupán a házikertben ültetnek a konyha számára. Húsz-harminc fejet ugyan most is eltesznek a kamrában, de nem minden családnál savanyítanak, a 73