Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Deák Lívia: Emlékezés Bojtos Sándorra

beszélgetéseket többnyire a Boda tónál, rossz időben Dékány Andráséknál tartottuk. Az érdekes viták sokszor késő éjszakáig tartottak, alig maradt idő az alvásra. E két hét alatt megismertem a község életét és a fiatalokon kívül azokat az idősebb harcosokat is, akik Bojtos Sándor társaiként teljes szívvel és lélekkel, nagyon nehéz körülmények között áldozták idejüket a mozgalomért. A második világháború kitörésének napján még itt voltam a községben. Emlékszem, a községházán illetve néhány jobbmódú ember ablakában a rádió féktelen, uszító hangnemben gyalázkodott a Szovjetunióról, a kommunistákról és Hitler biztos győzelmét hirdette. Ügy döntöttünk, hogy néhány nap múlva visszamegyek Budapestre, mert az új helyzetnek megfelelően meg kell tárgyalni a további teendőket. Megbeszéltük Bojtos Sándorral, hogy szeptemberben feljön Budapestre Czinege Jánossal, hogy a háború körülményeire tekintettel megbeszéljük Ságvári Endrével a feladatokat. Az elhatározásokat tettek követték és így került sor arra, hogy 1941 szeptemberében az én budapesti lakásomon találkozott Ságvári Endre Bojtos Sándorral és Czinege Jánossal. A két elvtárs hazatérve folytatta a szervező munkát. A csendőrség egyre erőteljesebben figyelte a község mozgolódását. A járás és a megye hatósági emberei, a község vezetői — az orvos, a főjegyző, iskolaigazgató, a bíró, a jegyző — többször is behívatták Bojtos Sándort, olykor meg a lakásán keresték fel, hogy igyekezzenek eltántorítani a mozgalomtól. Általában azzal az ürüggyel közeledtek hozzá, hogy kíváncsiak a véleményére, közben arról beszéltek, hogy célszerűtlen és irreális a szervezkedés. Bojtos Sándor elmondta társainak azt is, hogy többször olyan ajánlatot tettek neki, hogy segítségére lesznek, ha hátat fordít a mozgalomnak és a szolgálatukba szegődik. Bojtos e kísérleteket mindig határozottan visszautasította, megvetve az ajánlattevőket és hitet téve a munkásosztály, az agrárproletariátus, a szegényparasztság ügye mellett. Egy-egy ilyen beszélgetést mindig retorzió követett. Többször elbocsátották a munkahelyéről, vagy ha új helyen jelentkezett, nem vették fel. A munkaadók egymás között összefogtak ellene. De Bojtos tántoríthatatlan volt. így került sor arra, hogy 1941. november 24-én hajnalban megkezdték a csendőrök Bojtos Sándornak és társainak letartóztatását, összeszedték a kommunistákat a környező helységekből is: Békéscsabán, Gyulán, Dombegyházán, Gyulaváriban 70—80 elvtársat fogtak le. A legnagyobb arányú letartóztatásra Nagykamaráson került sor, ahol ezen a hajnalon 36 embert vittek el a lakásáról. Az ifjúsági csoport tagjait négy nappal később, november 28-án (ma 30 éve), a harmadik csoport tagjait december 30-án vitték el. A letartóztatottakat Békéscsabára szállították és ott a kaszárnya második emeletén helyezték el, rendkívül szigorú őrizet alatt. A padlón elhelyezett kis szalmazsákon némán, mozdulatlanul kellett ülni, tisztálkodásra egyáltalán nem volt lehetőség. Már az első napon megkezdődtek a kihallgatások egy külön e célra berendezett helyiségben, amelyet felszereltek válogatott kínzóeszközökkel. Éjjel-nappal folyt a kihallgatás. Kegyetlen kínzóeszközök felvonultatásával próbálták megtörni, meggyötörni, fizikailag és lelkileg elnyomorítani a foglyokat. Bojtos Sándor a kihallgatáson bátran, kommunistához méltóan viselkedett. Mivel ő volt a pártszervezet elnöke és a környező községek legaktívabb szervezője, ezert őt igyekeztek fizikailag, lelkileg is a legjobban megtörni. De Bojtos Sándor a legnehezebb órákban is védte az eszmét és ha néhány pillanatra módjában volt találkozni lefogott társaival, mindig tudott valami biztatót és vigasztalót mondani számukra, érezte, hogy a börtönben is meghatározó példamutatása. A Margit körúti katonai fegyházban 1942. júliusában 47 hazafit ítéltek börtönbüntetésre hazaárulásért, kommunista szervezkedésért. Közülük huszonkettőt Nagykamarásról hurcoltak el. Bojtos Sándor kapta a legsúlyosabb büntetést, 2 év 6 hónapot. A tárgyaláson ugyanolyan kommunista módon viselkedett, mint a kihallgatások során. Bátran védelmezte a váddal szemben nemcsak önmagát, hanem elvtársait is. Visszautasította a hűtlenség és a hazaárulás vádját, érvekkel bizonyította, hogy a vádak alaptalanok. Következetes, éles logikájával rámutatott, hogy a vádlottak padján ülők ártatlanok, nem bitangok, nem munkakerülők, hanem a népet és a hazát szerető, családjukért dolgozni akaró és tudó emberek, akik embermódra szeretnének élni a 470'