Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)
1972 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - O. Kovács István: Múzeum születik Békésen
O. KOVÁCS ISTVÁN: MÜZEUM SZÜLETIK BÉKÉSEN Amikor a ma embere bemegy a békési Jantyik Mátyás Múzeumba, mindenre gondol, csak arra nem, hogy milyen nehéz, küzdelmes múlt van e múzeum léte mögött. Éppen ezért írnom kell róla, bár ténylegesen múzeumnak alig három éve nevezhető. Létesítésének gondolata azonban már a harmincas évek közepén megfogamzott egy lelkes, művészetkedvelő lokálpatrióta gimnáziumi tanár, Durkó Antal gondolatában, aki 1938-ban indított fáradhatatlan, folyamatos, hozzáértő gyűjtőmunkájával lerakta a múzeum alapjait. Megszállottságáért azokban az években sokan mosolyogtak rajta, köztük olyanok is, akik ma szívesen látogatják a múzeum gazdag, változatos és igényes rendezvényeit. Az évek folyamán olyan sok és értékes néprajzi és kortörténeti anyag gyűlt össze, amely teret, nyilvánosságot követelt magának. A lerázhatatlanul fáradhatatlan gimnáziumi tanár hosszas utánjárással 1944. március 15-én a békési Református Kollégium egyik épületének emeleti helyiségében megrendezhette első múzeumi kiállítását. Az eléggé eldugott emeleti helyiségre a legnagyobb jóakarattal sem lehetett ráfogni a múzeum elnevezést, de ennek is örült rendezője. Öröme azonban nem sokáig tartott, mert a történelmi idők miatt szinte állandóan vándorúton volt. Ezekben az években talán többször költözött, mint kiállított. Bizonyos nyugalmi időszak csak akkor következett be, amikor a mai Művelődési Központ földszintjén kapott két helyiséget. Ezek azonban igen szűknek bizonyultak, egy-egy kiállításon a leghozzáértőbb igyekezettel sem lehetett elkerülni a zsúfoltság érzetét. Ráadásul raktározási lehetőség alig volt. További anyagok gyűjtésére, rendszerezésére úgyszólván semmi lehetőség nem kínálkozott. Durkó Antal helyében sokan feladták volna a kilátástalannak tűnő küzdelmet. Ö azonban, — ha sokszor reménytelen reménységgel is — mindig hitte, hogy egyszer valóra válik az álma, és, megfelelő, állandó otthont kap a múzeum. Erre a célra a masszív, bolthajtásos, régi uradalmi intézői épületet, az úgynevezett Nagyházat szemelte ki, de az épület azidőben a járási tanács mezőgazdasági osztályának székhelye volt. Az elhelyezésnek semmi lehetősége nem látszott, de a gimnáziumi tanár a megszállottak fanatizmusával szinte hetenként érdeklődött, hogy nincs-e valami kedvező fordulat. A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy a lelkes lokálpatrióta türelmet kérő biztatásban sűrűn részesült. A járási és községi tanács vezetői nagy egyetértéssel fogadták az állandó múzeum megteremtésének gondolatát, de a növekedés nehézségei, az égető egyéb elhelyezési gondok, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének feladatai és sok más egyéb mellett a múzeum kérdése átmenetileg — és természetszerűleg — háttérbe szorult. A bámulatos és mindig megértő kitartás végül is elnyerte jutalmát: 1968-ban a kívánt épület egyrésze felszabadult és a múzeum igazgatója boldogan költözhetett. Ebben nagy érdemei voltak Sós Sándornak, a járási tanács akkori elnökének, aki nagyszerű és előrelátó szervezéssel oldotta meg az épület felszabadítását 443'
