Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 3. szám - Nagy György: Az öntöző gazdálkodás helyzete és jövője Békés megyében

B. Öntözési tervek a múlt században A Tiszántúl öntözővíz-ellátásának és a Körösvidék vízpótlásának gondolata már a múlt század közepe óta foglalkoztatja a szakembereket. Az 1863. évi katasztrofális aszály nyomán súlyos ínség következett be az Alföldön, a lakosság nagy részének még a legszűkösebb élelem sem jutott. Ennek hatására a közvélemény mind hangosabban követelte az Alföld öntözésének megvalósítását. Az első tiszántúli csatorna terve még 1855-ben készült, azonban ez még kizárólag csak hajózási célt szolgált volna. Az aszály nyomán azonban már számos öntözőcsatornát is terveztek, Tiszalök—Gyoma, Ibrány—Gyoma vonalon. Az első tervek a Tisza vizének duzzasztása nélkül, a Hortobágy medrében kívánták a vizet a Körösökbe átvezetni. Később már a tiszalöki duzzasztóművet is előirányozták, s a nagy öntözőcsatornát új, magasabb szinten vezették volna. Az egyik tervváltozat a Szamos, az Ér és a Berettyó völgyét kötötte volna össze. Valamennyi változat szerinti csatorna a Hármas-Körösbe torkollik, s így Békés megye nyugati részének öntözését is biztosítja. Ebben az évtizedben, az 1860-as években, több terv és elgondolás született az Alföld öntözésének megoldására, mint utána 50—60 év alatt együttvéve. Ebben a korban nagy volt a tőke vállalkozási kedve, több pénzintézet is érdeklődött az öntözési lehetőség után, igen jó befektetésnek tartották. 1870-től azonban a banktőke már elfordult a kevesebb hasznot ígérő öntözésektől, s inkább a gyorsabban visszatérülő ipari, vasútépítési befektetéseket találta előnyösebbnek. Békés megye déli vidékének öntözését a Maros völgyében kínálkozó lehetőségek révén kívánták megoldani. 1892-ben alakult meg az Arad—Csanádi Öntözőcsatorna Társulat, mely a vizet Paulisnál tervezte kivezetni a Marosból, s Kürtös—Dombiratos—Mezőhegyes—Nagylak térségét öntözte volna. Azonban sem ez, sem a tiszántúli nagy tervek nem valósultak meg. Kimutatták azt is, hogy a Körösök nyári vízellátását hegyvidéki tározók is biztosíthatnák. Azonban az e célra tervezett völgyzárógátak egyike sem épült meg. C. Öntözési tervek a két világháború közt A két világháború közti időszakban ismét előkerültek a már csaknem feledésbe merült tervek, s újabbak is születtek. Ilyen volt pl. a Ruttkay-féle terv, mely több mint 700 mill, m

3 vizet tárolt volna a Tisza megerősített gátjai közt, további 300 mill. m

3-t pedig síkvidéki tározókban. A Tiszazugnál és Tiszaszederkénynél létesítendő duzzasztóművek révén felduzzasztott vízzel mintegy 1,4 mill. kat. hold öntözését vette tervbe. Időközben megalakították az Országos Öntözésügyi Hivatalt, amelynek feladata a Tiszántúl aszályos vidékein az öntözőgazdálkodás tényleges elterjesztése volt. Terveiben szerepelt egy felső (Veresmartnál, Tiszalöknél) tiszai duzzasztómű, az innen kiágazó és a Tiszántúlon végigvonuló Keleti és Nyugati öntöző-főcsatorna, továbbá a Körösök csatornázása és még két nagy szivatytyútelepes öntözőfürt is. E tervek szerint a folyókban és a síkvidéki tázozók366'