Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - Szíj Rezső: A Kner-család útja Gyomáig és a nyomda első esztendei (II. rész)

a századforduló hazai tipográfiájának alakulására is igen jelentősen hatott, éppen báli meghívói újszerűségével. Miről volt szó tulajdonképpen? Arról, hogy a „vigalmak honában" a táncmulatságokra szóló meghívók fölöttébb ízléstelen kivitelben készültek. Ha vasutas-bálra szólt a meghívó, gőzt és füstöt okádó mozdonnyal illusztrálták; ha kocsmárosokéra, természetesen fölszolgáló pincérrel „ékesítették"; ha hentesekére, akkor a böllérkedő tevékenység kellős közepén ábrázolták a hentest. Vagyis: mindegyik szakmát primitív módon a reá jelemző, banális felfogásban és elképesztően gyatra nyomdai kivitelben. Egyéb alkalmakra pedig fölhasználtak mindenféle más „díszítő" lehetőséget: állatfigurákat, virágfűzérrel befuttatott oszlopokat, a szöveget pedig különféle madarakkal övezték. Nem hiányoztak az oszlopfők, a vázák, korsók s természetesen az értelmetlenül dekorált „iniciálék" sem. A meghívó egyúttal a nyomda összes betűfajtáját is fölvonultatta, részint mert talán nem is volt mindegyik típusból elegendő, másrészt, mert azt hitte a nyomdász, ezzel valami művészit produkál. Ennek az állapotnak jórészben az volt az oka, hogy a nyomdai mintakönyvek nem közöltek báli meghívókat, azokat esetről-esetre rajzoltatni pedig nagyon költséges lett volna. A nagyobb városokban és a fővárosban tűrhetőbb volt a helyzet, bár itt az egyszerűbb, de mégis nemesebb benyomást keltő meghívókat kedvelték, a kőnyomatosak azonban már felettébb sok pénzbe kerültek. Kner Izidor 1890-ben állította össze első gyűjteményét és szétküldte az országban: olvasóegyletekbe, kaszinókba. Két év múlva újabb összeállítás vált szükségessé, de ekkor már annyira fölzúdult ellene a konkurrencia, hogy egy ideig jobbnak látta, ha meghívóit a kartársakon keresztül hozza forgalomba. Közben szüksége lett volna illusztráló művészekre is, de legnagyobb meglepetésére nem tudott szerezni. Személyesen kérte föl Jankó Jánost és Than Mórt: mindegyik megértéssel fogadta, csak éppen nem vállalta a meghívók illusztrálását. Erre Bécsbe ment, Európa egyik legkitűnőbb cinkográfushoz s ott készítettett meghívókat, melyeket a Röpke Lapok révén ismertetett a közönséggel. Külön cikkekben magyarázta jelentőségüket, hogy ezzel is fejlessze a közönség ízlését. Mindez azonban nem elégítette ki. Végre a Vasárnapi Űjság fiatal rajzolójában, Goró Lajosban talált munkatársra. Goró csakhamar váratlanul elhunyt s elölről kezdődött az illusztrátor keresése. Az Országos Képzőművészeti Társulatnál Telepy Károly Lyka Károlyhoz utasította, mondván, ha ő sem tud segíteni, egy lépést se tegyen tovább. Lyka Károly aztán valóban mindent megpróbált. Kner Izidor pályázatot hirdetett művészi meghívó-grafikákra, hogy ezzel is serkentse a művészeket a munkára, Lyka pedig cikkeket írt a Művészet és az Üj Idők hasábjain. Ez az 1904-ben meghirdetett 300 koronás pályázat azonban meddő maradt, művészi értékű munka hiányában. — 1907-ben újra meghirdette a Lyka Károly szerkesztette Művészet című folyóiratban. Ez alkalommal 600 koronát tűzött ki, de ismét eredménytelenül, mert bár a díjakat kiadta, alig néhány használható érkezett a háromszáz pályamunka között. Kner Izidor a pályatétel kiírásakor annak időnkénti megismétlésére kötelezte magát. Ennek megfelelően 1909-ben újra meghirdette, éspedig ötven művészi, egy- és több271