Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - Sáfrán Györgyi: Arany János Geszten

Arany Geszten írott négy versének miniatűr összessége híven tükrözi a költő egyéni- és társadalmi világképét. A Hajnali kürt hangjai egy számára új, idegen világ kedvtelésére ébresztették. Aranyból hiányzott a sznobságnak még a szikrája is: nemcsak a valóságban, versében is a másik oldalára fordult és — aludt tovább. — Érdekes továbbá összevetni A dajka sírja és a Domokos napra című verseket. Az előbbinek hőse a régi falusi társadalmak névtelenjeinek is legkisebbje: az asszony, aki anyai tejével is a mások szolgálója. A másik vers viszont a legelőkelőbbhöz: a földesúr fiához szól. A névnapi alkalom, a nevelő helyzete a családban: csupa buktatók a költő számára. Arany azonban elveiből emberi- és költői tartásából nemcsak nem áldoz fel semmit, de még ki is nyilatkoztatja mily „szégyen a lantra", ha hízelgésből költött érdemet dicsőit. Köszöntő verséhez mesteri megoldást talál: az ünnepelt elé célt tűz ki és kötelességeket sorakoztat fel, ugyanakkor ezeket egyetemes emberi szintre emeli. — A valóban gyermekeként szeretett kedves tanítvány iránti aggódó szeretetét — a tőle megszokott szeméremmel — A gyermek és szivárvány meséje és az allegória műfaji jegyeinek mögé rejtette. Geszten Arany nagyobb művein is dolgozott. Kovács János idézett emlékezései szerint: „Akkoriban Toldi középső részével foglalkozott. Mindig panaszkodott, tépelődött azon a nagy tévedésen, hogy Toldit választotta népies hősének, a kinek élete legnagyobb részt az udvarban tölt el." — Ugyancsak itt írta a Nagyidai cigányok első két énekét. Arany-emlékek Geszten K. Nagy Lajos volt zsadányi lelkész: „Ismeretlen hagyományok és adatok Arany Jánosról"

1

3 címen állította össze a főleg a két világháború között Biharban és Békésben gyűjtött emlékeket. Ezek részben a költő témaválasztásaira, részben emberi magatartására, munkájára, szokásaira vonatkoznak. Az irodalomtörténet eddig is számon tartotta, hogy Aranyt Agnes asszony című balladájának írására egy geszti csendesőrült parasztasszony alakja indította, aki reggeltől-estig mosott a patakban. K. Nagy Lajos Szabó István esperestől és Tárnok Jánostól hallotta, hogy az illetőt Bíró Erzsébetnek hívták s iszákos férjét 1805-ben fejszével „megcsapta", s azután tettébe beleőrült. (Id. m. 8. 1.) — K. Nagy Lajos a Tetemre hívás-ról is mint geszti vonatkozású témáról hallott Tisza Józseftől és Pap Károly debreceni egyetemi tanártól, aki viszont értesülését Szél Kálmántól, Arany János vejétől szerezte. E szerint Bánffy Jenő Tiszáék fővadászának leányába lett volna szerelmes, „ki csak úgy játszott a legénnyel, mint macska szokott az egérrel". A valóságos szereplőkről s a történtekről többet nem tudunk. K. Nagy Lajos szerint a költő fia és veje kérdezősködésére állítólag azt felelte: „Felesleges tudni kiről írtam." (Id. m. 9. 1.) Ha csakugyan ezt válaszolta, úgy a történetet valóban valakiről írta. K. Nagy Lajos az 1940-es években a Tisza-család geszti könyvtárában is dolgozott mint írja: „Aranynak sok jegyzetét láttam, valamint az urasági kasznárnak róla való írását. Arany nevelő sokszor indzsellérnek volt írva: 258