Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - Krupa András: Jancsovics István nyelvtanai és szótára

is.) A korfelfogásnak megfelelő mondattant (szókötést) nem dolgozta bele. Joggal panaszolja Toldy Ferenc, hogy a kor nyelvtanárai általában a „szókötést mellőzik"/'

4 mint ahogy ebben az esetben is történt, holott Jancsovicsnak van érzéke az új iránt, s magyar nyelvtanában viszonylag korszerűen törekszik a tananyag közérthetőségére, a magánúton való tanulás biztosítására. Hangtana szinte szó szerinti átvétel, a jellemző példákat sem változtatta meg, bár megfigyelésünk szerint előszeretettel választotta ki a mezőgazdasági élettel kapcsolatos szavakat. A betűk kiejtését népszerűen a szlovák hangokhoz viszonyítva magyarázza. A magánhangzók minőség szerint végzett osztályozása után közvetlenül szemléletes példát idéz a magánhangzó-illeszkedésről („fa: fá-nak és nem fá-nek"). Jó érzékkel tömörít, nem tárgyal kevésbé lényeges hangtani szabályokat, így pl. a magánhangzók váltakozásának tárgyalásakor 3 esetet elhagy (e - o, é - i, o - a) ritkaságuk miatt, a mássalhangzó-váltakozásnál pedig a tájnyelvi esetlegesség miatt beálló hangcseréket. A betűelhagyásra csak palóc példákat idéz, közölve szlovák nevüket is (mad'arskí trpáci 'magyar tirpákok - palócok').

4

5 Kerüli a bonyolultabb hangtani szabályokat is, nem közli a segédbetűkről, a hangugratásról szóló paragrafust. A második részben szól a helyesírás főelveiről, a tulajdon- és az idegenszavak írásmódjáról, a szótagolásról, a nagy kezdőbetűkről és az írásjelekről. Szó szerint fordítja a két főelvet. Mind a családnevek, mind az idegennevek helyesírására magyarázó példákat dolgoz fel („Thewrewk és nem Török, „Voltaire és nem Voltér"). A görög nevek átírását nem említi, valószínűleg a közérthetőség miatt, holott az eredetiben majdnem egy oldalt töltenek be. A szótagolás szabályai is áttekinthetőek, külön is kitér a kettős mássalhangzók helyesírására (az első akadémiai helyesírás a kétjegyű mássalhangzók teljes kiírását kívánta ragozás, képzés esetén bekövetkező kettőzéskor

4

6). Az írásjelek elnevezésében két helyen eltér az akadémiai nyelvtan szakkifejezéseitől: vonal helyett vonás (vessző), köt jel vagy kapcsoló helyett kapocs- v. kötjel v. elszakításjel. (A szakkifejezések, a nyelvtani rendszerezés még nem egységes ezidőben, maga az akadémiai nyelvtan sem következetes a köteten belül sem: A vonatkozó névmásokat a szótanban visszahozó névmásoknak, a mondattanban visszahozó vagy visszamutató névmásoknak nevezi. A szótanban a névmások közt meg sem említi a birtokos névmásokat, míg a mondattanban külön alcímmel féloldalt kapnak). Jancsovics más helyen is eltér az akadémiai nyelvtan terminus technikusaitól. (A már említett vonatkozó névmásokat ő vonatkozó v. visszamutató névmásoknak nevezi.) Nála a névelő névmutató v. névelő, a köznév köz- v. fajnév, az ún. összerű név (pl. ember, állat) összerű v. önálló név; a névragozás = főnevek ejtegetése; a tőszámnevek = tő- v. sarknevek, a sorszámok = sorozónevek, a visszatérő névmások = visszaható v. visszatérő névmások. (Figyelemre méltó, hogy két névmás elnevezésében a mai terminológiát használja.) Az igeragozás = ige hajlítása, a jelentő mód = mutató mód (szlovák nyelvtanában vagylagosan jelentő mód is), a főnévi igenév, az Akadémia határtalan módja nála határozatlan mód, a névutók = utoljárók v. névhatározók (1843-ban az akadémiai Szókötés is névhatározóknak mondta őket), a határozók = igehatározók vagy határozók, a kötszók közül szinte egyik sem 232