Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - SZEMLE

SZILÁGYI MIKLÓS: SZABÓ LÁSZLÓ: A TÁRSADALOM NÉPRAJZ ALAPVETŐ KÉRDÉSEIRŐL (Szolnok, 1970. A Damjanich János Múzeum Közleményei. 24—25. sz.) A Békési Élet szemle-rovata ritkán vállalkozik elméleti és módszertani tanulmányok ismertetésére. A megyében készült vagy a megyéről szóló publikációkat ismertetvén előnyben részesíti a konkrét anyagot feltáró és elemző munkákat. Ha ez alkalommal kivételt teszünk, s egy elméleti igényű, a néprajzi kutatások lényegi kérdéseit tárgyaló munkát mutatunk be, nyomós okunk van rá. Szabó László, a szolnoki Damjanich Múzeum fiatal kutatója már bebizonyította, hogy a mi vidékünkről is lényeges mondanivalója van. Néhány éve jelent meg a „Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX—XX. században" (Szolnok. 1968.) című figyelemreméltóan anyaggazdag könyve, melyben a családi munkaszervezet s a közösségi munkavégzés problémáit rendkívül alapos gyűjtések eredményeként világította meg. Ez a korábbi dolgozat már ráirányította a figyelmet a társadalom néprajzi kutatások Békés megyei tennivalóira. Most szélesebb társudalom-elméleti alapozással, a sürgetően időszerű anyagfeltárást elméletileg és módszertanilag előkészítendő foglalja össze — még határozottabban — eddigi eredményeit. Ez a legújabb munkája tehát szorosan összefügg az eddigiekkel. Olyan eredményekkel, melyeknek Békés megyében is visszhangja kell, hogy támadjon. Vagyis ha Szabó László jól megalapozott kutatómunkájának — mint folyamatnak — egyik állomásaként fogjuk fel ezt az elméleti-módszertani dolgozatot nem „íróasztalnál gyártott" elméletet propagálunk. A Békés megyei helytörténészek és néprajzosok figyelmét is megérdemli az olyan elméleti munka, melynek elkészültét gyakorlati tennivalók siettették. A magyar néprajz egyébként mintha szándékosan kerülné az elméleti kérdéseket. Ez a megállapítás különösen érvényes a regionális kutatásokra. Az adatgazdag leírások, anyagközlések rendszerint úgy készülnek, mintha a „népélet" bemutatása, illetve a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatás egymástól független lenne. Szabó Lászlónak az a célja, hogy a néprajzi kutatások alapkérdéseivel „birkózva" megtalálja a szükségszerű kapcsolatot az eddig egymástól függetlenül folyt néprajzi, illetve gazdaság- és társadalomtörténeti, sőt: irodalomtörténeti, művészettörténeti stb. kutatások között. Ehhez filozófiai kérdéseket kell végiggondolnia, ki kell jelölnie a néprajz helyét a társadalomtudományok rendszerében. Szabó László abból indult ki, hogy a paraszti hagyományok „tárgyi" és „szellemi" kultúrára történő mechanikus szétválasztása elméletileg tarthatatlan. Még kutatás-technikai meggondolások sem indokolhatják a napjainkig érvényes ilyen felosztást. Látszólag ui. fontos megállapításokat teszünk ugyan egyegy jelenség elterjedéséről és történetéről, de ezek a megállapítások légüres térben mozognak mindaddig, míg a paraszti kultúrát („tárgyi" és „szellemi" kulturális jelenségeket egyaránt) hordozó társadalom mechanizmusát alaposan meg nem ismerjük. A paraszti társadalom néprajzi vizsgálatának igénye természetesen nem új a magyar néprajzban. Szabó László is eddigi — s igen fontos — eredményekre hivatkozhat. 0 azonban nem rész-témaként javasolja a tarsaOalom néprajzi kutatását! Elméletének újdonsága éppen abban van, hogy elmélyült társadalom néprajzi kutatásokkal véli elméletileg megalapozhatónak a magyar nép12* 179