Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)
1972 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Prokopp Gyula: Gyula 1638-ban
A levelekből elénk táruló kép bonyolult volta szükségessé teszi, hogy a levelek szövegének közlése előtt röviden megemlékezzünk a korviszonyokról. A tizenötéves háborúnak véget vető, 1606. évi zsitvatoroki békekötés a török hódítás némi visszaszorítása mellett 20 évi békét — ma inkább fegyverszünetnek mondanók — kívánt biztosítani a királyi Magyarország és a török hatalom között, ez a béke azonban csak papiroson maradt, hiába erősítették meg azt újabb és újabb megállapodásokkal. A valóságban soha sem volt szünet a kisebb-nagyobb összeütközésekben. A szerződések tiltották a helyi vállalkozásokat — Kornis Zsigmond levele is elítéli ezeket — mégis mindkét részről gyakori volt a kínálkozó alkalmat kihasználó rajtaütés és a kapzsiságból eredő, vagy a szükség által menthető harácsolás. Néha még várostromra is sor került — és ha sikerült a vállalkozás, akkor megtalálták rá a mentséget. Szükség volt tehát az állandó éberségre és készültségre. A török hatalom nem kívánta beolvasztani a meghódított terület magyar népességét, sőt még azt is eltűrte, hogy a terület lakosai kapcsolatot tartsanak a királyi Magyarországgal, vagy Erdéllyel, illetőleg az oda menekült földesurakkal. Ennek megfelelően tettek különbséget a hódoltsági terület magyarországi, illetőleg erdélyi része között. Az erdélyi területhez számították azokat az Erdélyen kívüli megyéket is, amelyeket a magyar királyok az erdélyi fejedelmek sikeres hadjáratai után a fejedelmeknek átengedtek. Magyarországnak és Erdélynek egymásközti viszonya pedig gyakori változásokkal volt teljes. E viszony alapvonása a közös ellenség elleni közös védekezés és az egység utáni vágy, amelynek megvalósulását azonban késleltette, sőt gátolta az Erdély felett gyakorolt török főhatalom. Tovább bonyolították a helvzetet a vallási megosztottságból eredő ellentétek, sőt nemegyszer az egyéni érdek és a hiúság is. Bocskai István és Bethlen Gábor győzelmei után békés viszony alakult ki Magyarország és Erdély között. I. Rákóczi György fejedelemségének idején az is előmozdította az egyetértést, hogy Bethlen István 1 1 kísérletet tett arra, hogy a török segítségével megdöntse Rákóczi fejedelemségét és magát ismertesse el Erdély fejedelméül. Később azonban (1644) mégis megtörtént, hogy Rákóczi a svédekkel szövetkezve a Habsburg-császár és király ellen támadt. 1 2 A tizenötéves háború idején az egykor virágzó alföldi települések túlnyomó része elpusztult. Ekkor égett le a szarvasi palánk is. Az 1630-as években a törökök — hogy adóiövedelmüket emeljék— újra be akarták néoesíteni a pusztasággá vált vidéket és ennek a telepítésnek a védelme tette szükségessé, hogy Szarvast újból felépítsék. Most pedig beszéljenek maguk a levelek. I. „Melith Péter levelének másolata, melyet a császár őfelségének írt Szatmár várából 1638. július 6-án. Felséges Űr! Harmadik levelemet írom felségednek, alázatosan jelentést téve a törökök hadi készülődéséről. A hírszerzésre kiküldött bizalmas emberem a saját szemével győződött meg mindezekről úgy Gyulafehérvárott, mint a hozzánk közelebb fekvő erősségekben. Felséged iránti köteles hűségemhez képest ide csatolom annak a két levélnek a kivonatát is, amelyeket nagyságos Kornis Zsigmond úr, az erdélyi fejedelem főtábornoka, ez az igaz katolikus férfiú és felségednek régi és őszinte hűséges szolgája, illetőleg Ibrányi Mihály úr, váradi kapitány, kérésemre újabban küldöttek nekem. Ezekből láthatja felséged az ő véleményüket. Küldöttem látta az erdélyi fejedelem előkészületeit. A Váradon és környező falvakban és mezővárosokban lévő német és magyar gyalogság, nemkülönben a közeli mezőkön tanyázó lovasság figyelemmel kíséri a törökök minden mozdulatát, készülődését és egy nap alatt az egész sereg összegyülekezhetik. Mi viszont mindeddig — resten és készületlenül — csupán tudomásul vettük ezeket az eseményeket, pedig azelőtt csekélyebb hírekre is készenlétben szoktunk állani. Jó 123
