Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Tábori György: Tótkomlós állattartása

5. Delelő gulya Kaszaperen, 1334 hója (gunhó) (3—4—5. kép). Kaszaperre is került egy kisszámú ménes a gulyások gondjaira bízva, de ottani tartása az 1900-as évek elején megszűnt. A székegyházi pusztának Kiskomlós nevű része az a terület, ahová a falut körülvevő közlegelő 1856. évi megszűnése után az állatállomány zöme, a nagyobbszámú ménes, a tehéncsorda és a konda került. Az üszőket a faluba vagy a tanyákra vitték. A lovakat a múlt század 60—7.0-es éveitől kezdve többnyire a tanyán, kisebb mennyiségben a falubeli istállóban tartották. A kiskomlósi ménes 250—300 darabból állott. Mihelyst az idő kimelegedett kihajtották, ahogy az itteni öregek mondják od Dúra do Mihala, vagyis április végétől október elejéig. Csikók és azok a hámoslovak legeltek ott, amelyek az év egyes időszakában munkára kellettek, így a hordáshoz és a nyomtatáshoz. Ez volt az úgynevezett szelíd (prostí) ménesük.

8 A ménesnek a kaszaperi karámhoz hasonló állása (akov) volt, de kétszer akkora, körülbelül 200 méter átmérőjű. Az 1900-as években még 150—200 ló legelt Kiskomlóson, 1930-ban már csak 70—80 darab, a gulya mellett. A tehéncsorda is Kiskomlóson legelt és legel még ma is, amely 1880-ban 1000—12000 darabból állt. 1956-ban már csak 150 fejőstehén járt ki (6—7. kép), A csordások korán reggel, utcáról utcára menve terelték össze a teheneket — szarutülkeiket (trúba) fújva — és hajtották a marhát a legelőre. Hajtóeszközük a karikás volt (8. kép). Részei: a — nyél porisko, b — fül ucho, c -— telek z veske vagy karicka, d — nyak nak, e — sallang ok sallange, f — ostorderék remená zinka, g — tőcsapó rudas, h — szíjcsapó éapó, i — sugár sugár. <462 »