Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dömötör János: Huszonöt esztendő. (Emlékezés Kohán Györgyre halála ötödik évfordulóján)

első ténykedésként a következő szöveget írta ajtajára: „Ha a csengő nem szól, kérem senki ne kopogjon. Kohán". (A mondat a műtermet öröklő Kajári Gyula számára is nagyon megfelelőnek bizonyult, így az még ma is olvasható a Lenin u. 2. IV. emeletén). Mennyi örömmel és milyen várakozásteljesen készült műterme avató ünnepségére, melynek megszervezésével engem bízott meg, és aztán végül nem sikerült megvalósítani. Még a Kossuth-díj átadásakor is tervezett és emlegette, hogy majd összejövünk. Kohán György magányos volt, és úgy látszott, hogy ez a magány tulajdonképpen megfelelő életforma számára. Egyszer-egyszer azonban kifejezte vágyát az otthon, a család után. Utoljára 1965 novemberében beszélt velem erről. Én magam akkor nyugtattam, hogy tulajdonképpen sokkal magasabb szinten örökítette meg magát művei által. „Igen-igen — adott részben igazat, de az azért mégis egészen más". Utolsó két találkozásom szívszomorítóan fájdalmas volt. Mikor egészségi állapotáról beszélgettünk a klinikán, búcsúzás előtt felállt és felém fordulva rámvetve fájdalmas és tiszta tekintetét, rezignáltán mondta: „Nem festek én többé". Hiába próbáltuk megjátszott könnyedséggel az ellenkezőjéről meggyőzni. 1966 nyár utóján Vásárhelyen a Kossuth-téren találkoztam vele utoljára. Én a Béke Szálló felől jövet, ő a Kossuth-szobor előtt átvágva, a postára igyekezett. Húsz méter lehetett közöttünk, én üdvözöltem, ő karját felemelve viszonozta, de nem állt meg. Sápadt arccal, előreszegezett fejjel, űzött vadként haladt tovább. Ami negyedszázadon át soha nem következett be, az ugyanis, hogy ilyen távolságból ne fogjunk kezet, ne szóljunk néhány szót, az most megtörtént. Megértettem, hogy miért. Azután már csak a megtisztelő, de fájdalmas feladat keretében vettem tőle utolsó búcsút a gyulai temető még nyitott sírjánál. Azóta csak az emlékek élnek, és lakásom falán alkotásai, melyekről mindennap szól hozzám. És maradt a feladat nekem, s mindazoknak, akiknek ebben a dologban módjuk van tenni, hogy ezt a kivételes életművet minél gazdagabban, minél szélesebbkörűen tegyük közkinccsé. Ezt kívánja szolgálni az általam vezetett intézmény és ezek a sorok is, melyek nem művészetéről, hanem Kohán György életének hozzám kapcsolódó eseményeiről kívántak szólni a teljesség igénye nélkül, mozaikszerűen. Remélve, hogy néhány szemcséje használható lesz a magyar művészeti irodalom már esedékessé vált nagy adóssága, egy megírandó Kohán-monográfia számára is. Az eltelt időben, az igazán jelentős alkotók sorsának megfelelően alakult Kohán György művészetének utóélete: művei mind közelebb kerültek hozzánk, mind világosabban, gazdagabban és teljesebben rajzolódik ki a Kohán-i életmű helye a magyar művészetben. .532