Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István. Az évváltozás nem helyzetváltozás
kítjuk a második helyi szervezetet. A Földmívesek Lapja 1922. január 28-i számában említi az alakulást. Január 15-én a Gubuznai Pál vendéglőjében volt az alakulás. Közkívánatra annak is enöke lettem. Bár éreztem, nehezebb lesz, de megértettem: a régi, általam nagyrabecsült mozgalmi emberek, Majoros Lukács. Fekécs Imre, Barják Lajos és mindazok, akik a proletárdiktatúra rövid ideje alatt ismertebbek lettek és még csendőri felügyelet alatt voltak, nem léphetnek a mozgalom élére. A korabeli és fiatalabb kubikosok is Majoros Vincével, Polányi Mátéval, Uhrin Györggyel hozzám ragaszkodtak. Pár hét alatt már túlhaladta a kétszázat a községi tagok száma. E rohamos erősödésre felfigyeltek a nagygazdák és a papok is. Nagy József, látva a szervezet szép sikerét, az alakulás után második vasárnap délután helyiségünkben, száznéhány tag jelenlétében, feladta a kérdést: — Emberek! Ha már így női a szervezettség, jó volna, ha megalakítanánk a pártot is. — Milyen pártra gondolsz, Jóska öcsém? — kérdezte kis Gyuricza. — Hívják az embert a Kisgazda pártba, a negyvennyolcasba, a kereszténybe, meg a fene se tudná felsorolni, milyen pártokba. Majoros Lukács, az egyik legrégibb és legtapasztaltabb mozgalmi kubikos szintén kérdéssel kezdte: — Igen, Nagy öcsém! Melyik pártba mehetne a történtek után a gondolkodni tudó ember? — A szociáldemokrata pártba, Majoros bátyám — válaszolt Nagy. Az volt régen Is, az ma is a munkások egyedüli pártja. Nekünk... — Na várj, öcsém — legyintett Majoros — gondolkodás és megfontolás nélkül soha ne hamarkodj. ösmered te jól a szociáldemokrata pártot? — 1910 óta tagja vagyok. — Na én meg 1890-től, a II. Internacionálé meg a szociáldemokrata párt létrejöttétől. Nem is a párttal volt mindig és most is a baj. Hiszen Lenin is szocialista volt. Meg azok a munkások is, akik velünk együtt a még tökéletesebbet akarják. Azokkal az emberekkel volt és van most is a baj, akik, mint vezetők, nem vezették és nem vezetik a munkások harcát, hanem akadályozzák. Azt ajánlom Nagy öcsém, had tisztuljon meg a párt az olyan vezetőktől, akik 18-ban meg 19-ben éppen úgy fékezték a munkások forradalmi harcát, mint Várkonyi idejében. Vagy te, Nag}' öcsém, nem ismered azt az időszakot? Ajánlanám, ismerd meg. Ez egyik véleményem. A másik az: ha már egyszer eljutottunk az olyan vezetők akarata ellen is az igazi szocializmus felé vezető útra, bánva merészségünket, ne alázkodjunk még vissza! A munkásokkal Várkonyi idejében is, azután is, mindig egy húron pendültünk. Ügy leszünk ezután is, hiszen egy az érdekünk: több jog, több kenyér. — így az igaz, Jóska öcsém! — folytatta Gyuricza. — Magad jól tudhatod, hiszen olvasod az újságot. Ezek a vezetők most is csak a paktákat (paktumokat) keresik a kormánnyal, a képviselői mandátumért. A munkások? A maguk szervezetével a párt akarata ellen is harcolnak a több bérért. Na, elég az, csináljuk a magunk mozgalmát. Hátha lesz még olyan párt, amelyik igazából a munkásoké. Ha a szociáldemokrata párt mutatkozik olyannak, ahhoz állunk. Ha egy másik, amely a mi utunkon vezet, hát akkor majd ahhoz állunk. örültem Majoros és Gyuricza bölcs, tapintatos magyarázatának. Akikből nem sorvadt ki a forradalmi érzés, a történtek után nem is gondolhattuk másként. Nagy ugyan még hivatkozott arra, valószínűleg választás lesz tavaszra. Ügy hírlik, részt vesznek a párt jelöltjei is. Erre is megkapta a megnyugtató választ; — Na, öcsém, ha éppen arról lesz szó, akkor inkább szociáldemokrata, mint az ilyen kurzus keresztény, vagy fene tudja milyen grófi kisgazda. Mi, Pista öcsém? Ez már nekem szólt. — Igen, Gyuricza bátyám. Bízzunk, a munkásság elmozdítja a nem megfelelő vezetőket vagy megkerüli. Volt már erre is példa: Na és, ezek közül vált ki Nyisztor. Bokányi, meg sokan azok, akikre ismeretlenül is tisztelettel gondolunk. Az ipari szakszervezetek tagjai se mind tagjai a szociáldemokrata pártnak. De a harcot becsületesen együtt csinálják. Nem pártellenesek vagyunk mi. Csak nem akármilyen párthoz akarunk csatlakozni. Ezért inkább még várunk. .519