Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Tábori György: Tótkomlós állattartása

A karikást a pásztorok maguk készítették. Cseresznyefa a legjobb nyélnek való, mert nem töri fel a kezet. A derék bélelése kenderkötél, amit 6—8 hasított szíjjal fonnak körül. Az a jó karikásostor, amelyiknek dereka sugaristí, azaz kígyófonatosan van fonva. A nyélnek való cseresznyefát a csordások a kiskomlósi legelőtől alig 2 kilométer távolságra levő szőlőskertekből (Vinice) lopták. Volt olyan csordás, aki előre megalkudott a szőlőcsősszel, hogy melyik fa fiatal hajtását hagyja meg, mert a karikásnyélhez a kétéves hajtás a legjobb. Rosza Pál csordás mondta, hogy 1923-ban egy kétéves hajtásért fél liter pálinkát adott a csősznek. A tehénpásztorokat — csordásokat — kravjarokat a község elöljárósága a községi gazda javaslatára fogadta fel, de bérüket a tehéntartók fizették. Idejük május első hetétől november első hetéig, a hideg beálltáig tartott. November után pedig kötelesek voltak felváltva, a községi bikák gondozása végett Kiskomlóson éjszakázni, amiért külön fizetést kaptak. A Felvégi legelő megléte idejében, — a múlt század közepéig — a községnek még külön borjúpásztora is volt, aki addig legeltette a borjúkat, amíg az idő melege engedte, nagyjából október végéig. A borjúpásztorokra vonatkozóan egyetlen adatot találtunk: 1854-ben Magna Pál volt a felvégi borjúpásztor, akinek fizetése jó<464 8. Karikásostor