Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Elek László: Vajda Péter emlékezete

amelyek meggátolták, hogy az érzékelhető közelségbe került írói-költői babérkoszorút elnyerhesse. Nincs időnk, hogy szépirodalmi műveinek filozófiai ellentmondásosságáról, eklektikus rendszerének hézagosságáról, letisztulatlan zavarosságáról bővebben szóljunk. Tény, hogy szétforgácsolt energiája és ideje is csak akadályozták abban, hogy ismereteinek, sok helyről összegyűjtött eszméinek és gondolatainak a tengerében rendszert teremtsen. Nem szólunk azokról a keserű csalódásairól, amelyek egyik-másik barátjával kapcsolatosak. Arról a barátjáról sem, aki a Dalhon és az anakreoni dalok összegyűjtött pénzével külföldre távozott, és Vajdát, a kiadót olyan súlyos anyagi helyzetbe hozta, hogy fel kellett hagynia vállalkozásával és pesti életével is. Nem szólunk arról a keserű élményéről sem, amely a pesti protestáns főiskola segédtanári munkája végén azzal érte, hogy bár sikeres, a hivatalos vezetők által eredményesnek elismert évet zárt, nem őt választották meg tanárrá. Csak a leglényegesebbről: a nagy reménykedéssel életre hívott Természettudományi Társulat — a mai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat őse — engedélyezése körüli huzavonáról szóljunk. Ezt a fontos nemzetébresztő tevékenységre vállalkozó egyesületet, amely az Akadémia mellett a magyar nyelvű kultúra második fontos tudományos központja kívánt lenni, több mint két évig tartó herce-hurca után csak úgy engedélyezte a Helytartó Tanács, ha pártfogójául meg tudja nyerni István főherceget, s nevét Királyi Magyar Természettudományi Társulattá változtatja át. Természetesen ezen kívül több személyi módosításra is szükség volt még. Másodelnöki tisztségbe kellett visszavonulnia a társulat szervező elnökének: Bugát Pálnak, tagjai sorából kilépett a „királyi" jelző felvételekor Stáncsics Mihály és a Szarvasra távozott Vajda Péter, az első titkár, aki pedig nem sokkal ezelőtt még ezekkel a lelkes szavakkal toborozta a tagokat — megvilágítva a természettudományok felkarolásának egyéni és nemzeti szükségességét: „Nekünk meggyőződésünk, hogy amely nemzetnél a természettudományok nem élesztik a termesztő kéz munkáiát, a gyártó és kézműves műhelveit, annak sorsa örökös pangás, örökös függés másoktól az életszerűségek minden nemében, örökös babona, örökös tévedés és örökös nyomor ... Itt hát nem áldozatkészség, hanem önérdek szólít mindenkit részvételre!" A többi dolog már elevenen él itt Szarvason. Újabb boldog munkába feledkezés — és nagyszerű eredmények, egy csaknem elnéptelenedett iskola megkétszereződő tanári és tanulói létszáma, a kis mezőváros iskolaközpontűvá változó szemlélete és a gimnázium erős. eladdig soha nem tapasztalt eszmei kisugárzása jelezték Vajda tudatos oktatói munkáját, lázas tenniakarását. S aztán — mint derült égből a villámcsapás — a végső leszámolás jött. Akkor, amikor eszméinek enciklopédiáját, a Szarvason tartott Erkölcsi beszédeit kívánta megjelentetni. Akkor, amikor talán élete legboldogabb és legnyugodtabb napjait élte. Újra felhangzott a Ne tovább! Húsz rövid esztendő alatt ki tudja hányadszor. De mostmár a vezénylő parancsnok nem elégedett meg sem iskolaváltoztatással, sem életpálya lezárással, most már magát az életet követelte. Lett légyen ugyanis akárhogyan, Vajda annak a harcnak lett a szomorú áldozata, amelyet a feltörekvő liberális erők a letűnő feudalizmus ellen vívtak. Élete és munkássága két forradalmat kötött össze. Annak a nagy hídnak a tartópilléreit, amely egyik oldalon 1795-höz, a másikon pedig 1848-hoz <454