Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - SZEMLE

Az idézett sorok remek példa arra is, miként tudja fegyelmezett mondanivalóját a szabad verselés dinamikus áramában sodorni. Éppen ezek azok az érlékek, amelyek sokkal többé teszik Filad.elfi költészetét a kisvárosi irodalomtanár provinciális értékű próbálkozásánál. Néha azonban őt is elfogja a „modern" költőkre jellemző pesszim'zmusérzet, azonban hisszük, hogy akinek mindig üzennek valamit a „nádtetős tanyák szemöldökfái", az csak egy-egy elkeseredett percében vallhatja: mint röptében lelőtt madarak, hullanak a számról a szavak Költészetének tisztelői azt az optimizmust igenlik munkásságából, amellyel a Vaskohóban c. versét zárja: Mert minket nem foghat le már sem langyos öröm, sem lúgos gyalázat, elszaggatunk minden kötelet, s magunkra öltjük dühösen az eget kék palástnak, s az idő hatalmas pörölyével felaprítja vasérc szívünket, s olvasztókemence poklába zár, s a salaktól, amit eltemet a meddőhányó megtisztít, s mintázhatóan már készek vagyunk okos formába merevedni, s őrizni e világból egy mozdulatot... Sarusi Mihály versei viszonylag gyengébb tégladarabkái a kötetnek. A merész hangvétel neki is sajátja, azonban a felkészültség gyengéi nem bírják művészileg is hitelessé tenni, amit vall a világról és önmagáról, s bizony nem ártana önmagában is tisztáznia, hogy a költészet sem vagabundkorzó, még akkor se, ha korszakonként megvannak a maga vagányai. Helyenként ugyan egy-egy versében áttűnik a költőiség a prózai felületen, azonban mindenképpen érezni, hogy a megfelelő tartalomhoz nem tudta mindig megtalálni a megfelelő formát. Ennek igazolására elég megemlítenünk Csak sírj c. versét, amely nem más, mint rövid sorokba tördelt próza: Nem sírsz / Ez még / Keserűbb / A düh / Tovább / Fojtogat / A sósvíz-ki váltotta nyugalom / Egyszerűbb. Nehezen hihető az az asszociáció is, ami Ó, bár madár lehetnék c. verséhez kapcsolható, hiszen Vietnam hős harcát segítő vágyakozást túl naiv dolog a tovaszálló madár szimbolikájával érzékeltetni. Van két-három olyan verse is, amely Villon-reminiszcenciának fogható fel (Hosszú Margó, Misei), de egyik sem emelkedik feljebb a gyenge epigonság szintjénél. Talán a villoni attitűd utánzása szülte Naponta indulok c. versét, amelynek kétségtelenül értéke a szülőföldhöz való hűség, azonban a költői vagánykodás nem azonosítható a viharsarki forradalmárok magatartásával, akik a legzordabb történelmi korszakokban sem úgy lázadoztak, ahogy Sarusi elképzeli: ha más világ ölelne rabló, útonálló lennék lázadnék minden rend ellen Éppen ezért nem érezzük igaznak a folytatást sem: mert hát bitang vérem az a viharsarki tesz arra, aki csendre nyugalomra, rendre int Sajnálatos, hogy éppen ebben a versében van az egyik legsúlyosabb képzavar is: naponta indulok jó karikásommal vadul szertecsördítek és dacosan, büszkén elrepülök a friss vetések fölött Megjelent verseinek legfőbb tanulsága, hogy a modoros póz még nem költészet, s neki is előbb meg kell tanulnia biztonságosan járni, nem a költészet vagabundkorzóján, hanem a poétamesterség izzadtságos gyalogútján, hogy később majd valóban szárnyalni is tudjon, ne csak akarjon. A kötet legérettebb versei Sass Erviné. Költészete a tartalom súlya és tömörsége ellenére is könnyed, különösen jellemző ez dalszerű, vagy hangulati impressziókat kifejező verseire. (Rögtönzés, Csillaghajó stb.) Feltűnő, hogy milyen biztonságosan kezeli az ősi nyolcas formát, megszabadítja a népköltészet naiv hangulati hatásától. Ez a szinte hibátlan költőiség teszi oly nagyszerűvé itt közölt verseinek egyik remekét, a Mintha álom lenne minden címűt, amelyben elkerülve az epigonság buktatóit, Reviczky és Vajda János legjobb <374