Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szabó Ferenc: Karácsonyi János megyetörténetének születése és sorsa. A "Békés vármegye története" megjelenésének 75. évfordulójára

veleket akarta közzétenni. Tiszteletdíjként 2000 forintot és utazási díjként 500 forintot kért, ezeket a megyegyűlés meg is szavazta. A határozat ötven tiszteletpéldány juttatását engedélyezte a szerző részére, s kikötötte, hogy a műnek legkésőbb 1890 végéig meg kell jelennie. Az iratokból kiderül, hogy Haan 1886 nyarán Münchenben és Ansbachban kutatásokat folytatott, majd egy ideig nincs nyoma a munka készülésének. 1889. február 8-án kelt Haan Lajos levele, amelyben bejelenti: Munkájának zömével készen áll, s bár kiegészítő anyaggyűjtést kell még végeznie, szeretné bemutatni a korábban delegált bizottságnak. A bemutatás tíz nappal később meg is történt, szó esett már a kiadás gyakorlati kérdéseiről is (Először a „Békés vármegye hajdana" egykori kiadójával, a pesti Lauffer-céggel tárgyaltak.) Haan jól haladt a munkával, mert 1889 november végén, a már ismertetett tervezet szerinti formában, mintegy 32 ív terjedelemben átadta az alispánnak az I. kötet kész kéziratát. (Az 1870-es I. kötet 21 ívre terjedt.) Arra is hivatkozva, hogy a bőven illusztrált munka könnyebben és nagyobb példányszámban eladható, a korábbinál jóval gazdagabb képanyagot kívánt most az idős szerző, a már említetteken kívül a nevezetesebb megyebeli épületeket is felvette a listába. A jelentős költségtöbblet miatt a megye egyelőre nem döntött a képek dolgában, másfelől viszont bővíteni kívánták a mellékletek számát Zsilinszky Mihály, Haan Lajos, Haan Antal és Orlai Petrics Soma arcképével, a csabai, gyulai, orosházi, szarvasi, sárréti és kétegyházi népviseletek ábrázolásával. A megyegyűlés 1889. december 10-én — talán Haan fogyó erejét látva vagy igényességből? — a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel a kézirat elbírálására, tekintve a mű közérdekű voltát. (A monográfia-bizottságnak azt a javaslatát, hogy a lektorálást esetleg Márki Sándorra bízzák, a megyegyűlés elvetette.) Az I. kötet kéziratának benyújtásakor azt is jelezte Haan, hogy az okmánytár anyaga együtt van, rendezésre készen áll; javasolta viszont: miután a nagyközönséget nem érdekli, a költségek csökkentése miatt ne adják ki. A monográfia-bizottság ragaszkodott az okmánytár publikálásához is, azzal: az I. kötet hitelét éppen a forráskiadvány adja meg. Haan gyors munkához foghatott, mert 1889. december 20-án a II. kötet, az okmánytár kéziratát is benyújtotta. Ugyanakkor némi bővítésre és szép kézírással való lemásoltatás céljából visszakérte az I. kötetet. Mint írja: „restelleném, ha a mű úgy ahogy van, mégis csak sok tekintetben pongyolául írva, margókon való apró jegyzetekkel, sok helyütt törlésekkel is küldetnék az akadémiához." 1890. április 26-án a véglegesnek szánt kéziratot el is juttatta a megyéhez, ahonnan május 12-én megérkezett az Akadémiához. Az Akadémia bírálata hosszasan készült. 1891 február-március folyamán a megye (egyszer Haan kérésére is) több ízben sürgette a véleményt. A kézirat áprilisban érkezett vissza Ortvai Tivadar és Majláth Béla részletes (azóta elveszett) bírálataival. A beható véleményt egyetértéssel fogadta a májusban már gyengélkedő Haan Lajos s legkésőbb 6—8 hét alatt el akarta végezni a kézirat átdolgozását. A munkának neki is fogoft, 1891. augusztus 12-én azonban elragadta a halál. (Az alispán, halála előtt öt nappal, kérte a kézirat benyújtására.) Haan Lajos elhunyta megzavarta a monográfia-ügy megyei szervezőit, de továbbra sem mondtak le kéziratának módosításáról és megjelentetéséről. Továbbra is az akadémiai szakvéleményt tekintették zsinórmértéknek. A megyegvűlés 1891. szeptember 21-i határozata alapján a füzesgyarmati születésű Csánki Dezső „történettudóst és országos levéltári őrt" kérték fel. ezer forint honorárium felajánlása mellett, az akadémiai bírálat szerinti átdolgozásra. A kézirat áttanulmányozása után. 1892. január 13-i levelében. Csánki rideg hangú választ adott. Haan művét ..gyönge munkálat"-nak nevezte, amely évtizedekkel korábban megfelelt volna, de — úgymond — az elhúnyt szerző a forrásanyag lehető leemélyebb feltárását nem végzete el. stílusa, feldolgozásmódja száraz, nem vonzó, „sebtében, kevés műgonddal készült." Csánki abban summázta véleményét, hogy kár volna az átdolgozással tovább foglalkozni, teliesen új munkát kell íratni. Hozzáfűzte még — s ebben észre kell vennünk a sértődöttséget amiatt, hogv 1885-ben nem őt bízta meg a megye — azt: évekkel ezelőtt „szeretettel és buzgalommal" vállalta volna a megyetörténet megírását, most azonban nagy lekötöttsége miatt már nem teheti. Az alispán az ekkor Csongrád megyében főispánkodó Zsilinszkyt kérte fel ta<328