Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István. Nyomorúságos helyzetünk okozói

De voltak még olyanok is, akiket az ilyen gondolat a templomba űzött, hogy ott a szenteltvíz, a tömjénfüst és az ostya kiűzze belőle a vétkes gondolatot suttogó ördögöt. . . Megértettem az ilyen szerencsétlen embertársaimat is. Hogy ilyenné vált, nem ő a hibás, hanem az, hogy Endrődön egy tanyai iskola kivételével mind egyházi, bár ezt is a papok irányították. Hivatalosan mind csak a négy elemi osztályig tanított és tanít. Az egyháznak nem szükséges, hogy a kisparasztság és az agrárproletárok gyermekei ennél többet tanuljanak. Az egyház részére a tudás a legveszélyesebb. Minél tudatlanabb a szegénynép, annál hiszékenyebb és könnyebb meggyőzni arról, isten akaratából vannak szegények és gazdagok. Ezzel a „bölcsességgel" egyetértettek a jómódú parasztok, a hivatalnokok, akik a községet irányították. Egyetértettek azzal is, ha már áprilisban egy-egy szegénycsalád még iskolába járó gyermekét valamelyik gazda kondásnak hívta. Elég volt, ha anyja szólt a tanítónak, már mehetett is a gyerek. Az volt a vélemény, elég az iskolából annyi, hogy a gyerek letudja írni a saját nevét és legalább százig tudjon számolni. A többet-tudás megrontja a szegényembert. Ennek következménye, hogy még a négy elemi osztályt sem járhatta rendesen végig a szegény család gyermeke. És mert a legfőbb tantárgy a hittan, az isten, a papok és gazdagok tisztelete ez idegződött belé. Átéltem. Megértettem. Nehezebb a nem létezőtől — ami csak az emberi képzeletben van — megszabadulni, mint bármi létezőtől, ha nincs aki megértesse vele az élet örök igazságát. Ha a gazdagok valamelyik gyereküket taníttatni akarták, volt módjuk középés felső iskolába küldeni, hiszen azért voltak a szegény családok, hogy munkájuk hasznából jusson bőven a gazdagoknak tandíjra is. És jutott, mert Endrődön annyi volt a szegény, hogy nemcsak aratókkal, summáslányokkal tudott volna még sokkal többet adni, hanem béresekkel, kanászgyerekekkel, szolgálólányokkal is kielégítette a szomszédos községeket is. A szegények szaporodnak, mint a csicsóka. Hat-nyolc gyerek is egy-egy családban. 8—9 éves korukban már ismerkednek a kanász-élettel. A 13—15 éves fiúk bére 8—10 hónapra így alakult: 300 korona, 3 mm gabona, egy májusi malac és egy szekér szalma. Másik fiú kap 2 mm gabonát, egy szekér szalmát. A szolgáló lányok havi bére 300—500 korona, akik a háztartási teendőkön kívül mezei munkát is végeznek. E tények kényszerítettek összefogni minden erőt a helyzet megváltoztatására. * * * Szervezetünk fejlődött. Az élet is haladt. Néha egy-egy, az ébredő magyarokvagy egyéb a proletárokat megtéveszteni akaró „új eszmét" hirdető egyénnel — akartam, vagy nem — vitatkoznom kellett. A kisgazdák Bethlen-kormányalakítása után sokan úgy gondolták — miután a nagyobb gazdák nélkülük alakítottak kört. — hogy nekünk egyesülnünk kellene. "Vitáink eredményeként voltak olyan hozzánk még nem csatlakozó proletárok, akik abban reménykedve talán, hogy néhány napszámhoz jut, közéjük ment. Viszont voltak olyan kisgazdák, akik mint pártoló tagok hozzánk jöttek. Az április tehát igazodási hónap lett. A hatóság nyíltan nem akadályozott. Ez mindnyájunkra jól hatott. Április utolsó napján azonban nemcsak nekem, néhány elvtársamnak is úgy tűnt, idegen csendőr járkált az öregszőlő sűrűbben lakott utcáiban. Ezt figyelmeztetésnek véltem és mert arról beszélgettünk, hogy május elsejét helységünkben megünnepeljük — le kellett mondanunk... Május 1-én a háztető javítást csináltuk apámmal. Kurilla Lajos bejött hozzánk. Hamarosan bejött két csendőr is. Illedelmes köszönés helyett a törzsúr Kurillát támadta: — Maga mi az úris ... keres itt? Kurilla nyugodtan magyarázta: — Itt lakik — mutatott az előttünk levő kisházra — a testvér néném. <293