Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Krupa András: Fonó Tótkomlóson és környékén

Tá Marka Perova Nekcela iti Kcela si f raj era Odprevaditi. Pero Marcsa Nem akart menni, Szeretőjét kívánta Elkísérni. Kyn sa ona za nin Súcha-súcha-súchala, Sedendesiatseden Sukien-sukien zodrala. Míg ő utána Dörgö-dörgö-dörgölődzött, Hetvenhét Szoknyát koptatott el.) A lányok a legényekkel együtt is énekeltek a tollfosztóban, a sorozásra (viziterka) menőket, a bevonulókat nótákkal búcsúztatták, mint a fonóban. Abból a tollból, amit fosztottak, a lány a kedvese kalapjára bojtos tolldíszt font (cicke), amit az büszkén viselt. A legények, hogy sürgessék a táncot, vagy csak tréfából, szétfújták a tollat, verebet engedtek el a szobában. A tollfosztáskor ugyanúgy kikísérte a lány a fiút, mint a fonóban. A konyhában búcsúzkodtak: — fa tanájdem? (Megtalállak-e még?) — Ac dobre vies hTadat, tak ta. (Ha jól tudsz keresni, meg.) A legény, ha nevetségessé akarta tenni a lányt, a beszélgetés közben a sötétben, a szabadtűzhelyen időközben megkormozott kezével simogatta meg az arcát: bajuszt, kecskeszakállt (bajúzky, kozicka) rajzolt rá. Mikor belépett a szobába a lány, hangos kacagásban törtek ki, s a nevetéstől szétfújták a tollat. A gazdasszony mérgében mészbe mártotta a meszelőjét, s míg a legény az utcaablakon át gúnyosan vigyorogva figyelte a hatást, észrevétlenül utánalopózott, és fehérre kente be a kárörvendő arcát. (Békéscsaba) Miután elrakták a tollat, következett a mákkal hintett főttkukorica! A mákot délután törték, a kukoricát egy cserépfazékban vagy kettőben (hrniec) kemencében főzte meg a gazdasszony. Cseréptálakba (miske) öntötték, kanalakat tűzdeltek bele, s úgy hozták be a szobába. Tányérokból ették. A lányok az asztal körül, a kemence mellett ülve, a legények állva fogyasztották, vagy oda ültek le, ahová fértek. A lány maga szedett a kedvesének, kínálta, etette. Sok legény szégyenkezett, s inkább nem evett. Emiatt a párok kivonultak a konyha sötétjébe, a szabadkémény alá, vagy kimentek az udvarra, s ott közösen fogyasztották el a kukoricát. A kukoricaevés ismét alkalmat teremtett a legények csipkelődésére. Ugratták a háziasszonyt: Taká je tvrdá, ako broke. Je plane makovaná. Mamovka, na druhy raz lepse omakujte! (Olyan kemény, mint a sörét. Gyengén mákozták meg. Mama, máskor több mákot tegyen rá!) Megfricskázták a lányokat: Akié ústa (vagy: papule) otvára! Tá si za plnie ústa zala! Na zimu si hotuje. Uz aj táde, ako liercog, na zimu odkladá. [Hogy tátja a száját (vagy: pofáját)! Teli szájjal eszik! A télire készíti. Már megy is, mint a hörcsög, télire rakja el.] A lányokat megdobálták kukoricával, akik hangosan tiltakoztak: Nezamakuj mi háby! (Ne mákozd be a ruhámat!) ök sem kímélték a legényeket, és magukat sem: Ty, Jankó, bojís sa, ze sa ti zuby zamakuju, ze nejes? Akié más ty, konskie! Ale ni len konskie, Jankó má takie, ako ihli, bojí sa zahryzat do tej kukurici! (Jankó, te félsz, hogy mákos lesz a fogad, hogy nem eszel? Milyen lófogad van neked! Á, nemcsak lófoga, Jankóé olyan, mint a tű, fél beleharapni a kukoricába!) Marka, jedz s tyma konskyma! A ty, s <254