Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Krupa András: Fonó Tótkomlóson és környékén

Tá Marka Perova Nekcela iti Kcela si f raj era Odprevaditi. Pero Marcsa Nem akart menni, Szeretőjét kívánta Elkísérni. Kyn sa ona za nin Súcha-súcha-súchala, Sedendesiatseden Sukien-sukien zodrala. Míg ő utána Dörgö-dörgö-dörgölődzött, Hetvenhét Szoknyát koptatott el.) A lányok a legényekkel együtt is énekeltek a tollfosztóban, a sorozásra (viziterka) menőket, a bevonulókat nótákkal búcsúztatták, mint a fonóban. Abból a tollból, amit fosztottak, a lány a kedvese kalapjára bojtos tolldíszt font (cicke), amit az büszkén viselt. A legények, hogy sürgessék a táncot, vagy csak tréfából, szétfújták a tollat, verebet engedtek el a szobában. A tollfosztáskor ugyanúgy kikísérte a lány a fiút, mint a fonóban. A konyhában búcsúzkodtak: — fa tanájdem? (Megtalállak-e még?) — Ac dobre vies hTadat, tak ta. (Ha jól tudsz keresni, meg.) A legény, ha nevetségessé akarta tenni a lányt, a beszélgetés közben a sötétben, a szabadtűzhelyen időközben megkormozott kezével simogatta meg az arcát: bajuszt, kecskeszakállt (bajúzky, kozicka) rajzolt rá. Mikor belépett a szobába a lány, hangos kacagásban törtek ki, s a nevetéstől szétfújták a tollat. A gazdasszony mérgében mészbe mártotta a meszelőjét, s míg a legény az utcaablakon át gúnyosan vigyorogva figyelte a hatást, észrevétlenül utánalopózott, és fehérre kente be a kárörvendő arcát. (Békéscsaba) Miután elrakták a tollat, következett a mákkal hintett főttkukorica! A mákot délután törték, a kukoricát egy cserépfazékban vagy kettőben (hrniec) kemencében főzte meg a gazdasszony. Cseréptálakba (miske) ön­tötték, kanalakat tűzdeltek bele, s úgy hozták be a szobába. Tányérokból ették. A lányok az asztal körül, a kemence mellett ülve, a legények állva fogyasztották, vagy oda ültek le, ahová fértek. A lány maga szedett a kedve­sének, kínálta, etette. Sok legény szégyenkezett, s inkább nem evett. Emiatt a párok kivonultak a konyha sötétjébe, a szabadkémény alá, vagy kimentek az udvarra, s ott közösen fogyasztották el a kukoricát. A kukoricaevés is­mét alkalmat teremtett a legények csipkelődésére. Ugratták a háziasszonyt: Taká je tvrdá, ako broke. Je plane makovaná. Mamovka, na druhy raz lepse omakujte! (Olyan kemény, mint a sörét. Gyengén mákozták meg. Mama, máskor több mákot tegyen rá!) Megfricskázták a lányokat: Akié ústa (vagy: papule) otvára! Tá si za plnie ústa zala! Na zimu si hotuje. Uz aj táde, ako liercog, na zimu odkladá. [Hogy tátja a száját (vagy: pofáját)! Teli szájjal eszik! A télire készíti. Már megy is, mint a hörcsög, télire rakja el.] A lá­nyokat megdobálták kukoricával, akik hangosan tiltakoztak: Nezamakuj mi háby! (Ne mákozd be a ruhámat!) ök sem kímélték a legényeket, és ma­gukat sem: Ty, Jankó, bojís sa, ze sa ti zuby zamakuju, ze nejes? Akié más ty, konskie! Ale ni len konskie, Jankó má takie, ako ihli, bojí sa zahry­zat do tej kukurici! (Jankó, te félsz, hogy mákos lesz a fogad, hogy nem eszel? Milyen lófogad van neked! Á, nemcsak lófoga, Jankóé olyan, mint a tű, fél beleharapni a kukoricába!) Marka, jedz s tyma konskyma! A ty, s <254

Next

/
Thumbnails
Contents