Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Pölöskei Ferenc: Áchim L. András a parlamentben

az utódokban kialakulhat hamisítatlan valóságában az igazi Áchim kép. A tudományos kutatás megélénkülése, a számvetésre kötelező évfordulós ünnepség is bizonyára segít mindebben. Tanulmányomban Áchim politikai pályájának csupán egyetlen, de az országos politikához közvetlenül kapcsolódó aspektusát, parlamenti szereplését veszem szemügyre. Áchim András először 1905-ben a Mezőfi Vilmos vezette Újjászervezett Szociáldemokrata Párt tagjaként, a békéscsabai választókerületben választották országgyűlési képviselővé. A magyar uralkodó osztályok az 1867-es kiegyezés megkötése óta, 1905—06-ban legsúlyosabb kormányzati válságukat élték. A kormányzati válság ug)yanakkor a tömegmozgalmak megélénkülésével párosult. Különösen fellendült az általános, egyenlő, titkos választójogért folytatott harc, aminek végső célját az 1867-es parlamentarizmus demokratizálása jelentette. De milyen jellegű volt az a parlamentarizmus, amelynek Áchim 1905-től 1911-ig, meggyilkolásáig választott tagja volt ugyan, tarthatott ott országos hatású beszédeket is, képviselői jogait azonban időnként brutálisan korlátozták. A 67-es parlamentarizmusról szólva, persze nem könnyű a válaszadás hiszen alig van hozzá mérhető a korabeli Európában. A két központú, nagy kapitalista birodalom léte önmagában véve is egyedülálló volt. De a magyarországi társadalmi-politikai szerkezet, s benne a parlamentarizmus is rendkívüli. A polgári forradalom felülről való lezárása a sok nemzetiségű Magyarország keretei között, a feudális eredetű nagybirtokrendszer konzerválása, eleve retrográd irányba tólta a társadalmi-politikai élet 1867-es szabályozását. A kiegyezés végrehajtói azonban a belpolitikai rendszer kialakításánál figyelembe vették még a nyugati polgári jogalkotás, s 48—49 több liberális eredményét is. Ezt a kettősséget a parlamentarizmus is tükrözte. Az 1848-as független magyar minisztérium alakításáról, valamint az országgyűlés üléséről szóló 3. és 4. törvénycikkek lényeges pontjai a dualizmus folyamán érvényben maradtak. Hosszú ideig nem módosították a képviselőház 1848-ban elkészített és elfogadott szabályait sem. Ezek a jogszabályok közel álltak a klasszikus nyugati jogforrásokhoz. A 67-es politikusok egy része — elsősorban Deák és Eötvös — a belpolitikai kérdések szintjén több ponton ragaszkodott liberális múltjához. Mások, főként az ifjabb nemzedékhez tartozók, a kiegyezésellenes mozgalmak ellensúlyozása, gyengítése érdekében tetszelegtek még a negyvennyolcasság köntösében. E törvénycikkek érvényesülést azonban kezdettől fogva negatív előjelű intézkedésekkel, szabályokkal korlátozták. Az 1867:7 tc-kel hatályon kívül helyezték a nádor, mint királyi helytartó 1848-ban kialakított széles körű jogait.

3 Különösen szembetűnő volt a királjy jogkörének kiszélesítése, amely szinte egyedülálló a korabeli európai alkotmányos államok sorában. A hadsereg és bürokrácia feletti korlátlan uralom mellett a törvényhozás, s a kormányzás irányítása is nagyrészt az uralkodó kezében összpontosult. Az országgyűlés összehívását, elnapolását és feloszlatását ugyanis a királyi akaratra bízták, korlátozták a király személye körüli miniszter s a honvédelmi miniszter hatáskörét. Kimondták azt is, hogy — 48-cal ellentétben — nemcsak a miniszterelnököt, hanem az egyes minisztereket is a király nevezi ki. Az 1867. március 17-i, Ferenc József elnökletével összeülő minisztertanács pedig titkos szabályzatot fogadott el az abszolút királyi jogkör kiszélesítéséről. Ez a szabályzat fel<155