Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Eligazodás

amit tudnak: a forradalmárok nagy része már a föld alatt, a börtönökben, internáló táborokban van. Hogy a Népszava se háborgassa őket, meggyilkolják két bátor munkatársát: Somogyi Bélát és Bacsó Bélát. És mit tettek akkor a párt mostani vezetői és a Népszava? Bizonyára emlékszik rá Nagy bátyám: Vancák János a Népszava szerkesztője vezércikkben üdvözli a kormányzót, a Héjas gyilkosok legfőbb támogatóját és felajánlja neki a munkásság „kérges tenyerét". — És úgy néztem Nagyra, mintha visszadobtam volna előbbi kérdését és halkabb hangon, mint előbb beszélt, azt mondta: — Ez mind igaz, barátom. Dokumentumok, melyeket hiába tagadnánk. Mégis azt mondom: ne idézgessük fel a múlt hibáit... — Igaz, Nagy bátyám. Csakhát a múlt olyan, mint az árnyék. Hiába akarná elhagyni az ember, lehetetlen. Követi, figyelmezteti. Bízzunk Nagy bátyám, ha a munkások kiszabadulnak az internáló táborokból, hatással lesznek a vezetőkre és tán a kormányra is. — Van a pártnak hatása most is. A tegnapi Népszava már arról tudósít, hogy a hadügyminiszter bejelentette: „A Duna-Tisza közére, ahol nyilván még legjobban garázdálkodnak a terroristák, nyolc huszárszázad, két gyalog zászlóalj indul, hogy összefogdossa azokat, akik a nemzeti hadsereg egyenruhájában visszaéléseket követnek el. A kormány még a jogosulatlan toborzás ellen is adott ki rendeletet... Meg kell ebben látni a szociáldemokrata párt hatáság még ha pillanatnyilag ilyen állapotban van is. — Szeretném, Nagy bátyám, ha úgy volna. Nemcsak azért beszél-e a miniszter meg a kormány is, hogy a választásra nyugtassa a népet és az angol missziót is? — Nem! A választáson mindenkinek szavazni kell. Aki nem szavaz, az öt korona büntetést f zet. Egyik jelölt kisgazda a másik keresztény. Ha muszáj, inkább kisgazda, mintsem keresztény legyen a képviselő ... A barátságos vita után összebarátkoztam Naggyal. Nem bántam meg. Tapasztalt mozgalmi ember és eleinte sokat segített. A legfontosabb eseményeket mindig megtaláltam nála. * * * A sürgős aratásra, cséplésre enyhült a csendőrség szigora. Az endrődi, gyomai, szarvasi gazdáknak kellett a munkás. Es mert a búza lett már a legnemesebb valuta, a gazdák jobban féltek az érett búzaszemek elhullásától, mint a kommunista eszmével fertőzött agrárproletároktól, akik azt betakarítják nekik. Endrődről szerződéses aratók mentek a kondorosi, gyomai, orosházi uradalmakba; Szolnok megyébe a gróf Almási birtokra és így a szomszédos községek és az endrődi gazdák az uradalmaktól visszamaradt dolgozók jórészét hetes, hónapos, vagy napszámos munkában alkalmazták. Akik még így sem jutottak munkához, azok a cséplőgépeknél helyezkedtek el. A hosszú koplalás után legalább kenyérnekvalóhoz jutottak. A munkabért az uradalmak, a gazdák diktálták. Kihasználták a bőséges munkaerő-kínálatot. Aki többre becsülte saját munkaerejét, mint a gazda, akinek szüksége volt rá, azzal szóba sem álltak. Mint már említettem, a kondorosi határban a gajszi (Geist) pusztán arattam és volt harmados kukoricám is. Aratás után, mivel egyéb munka nem volt, gyakran mentem Nagy Józsefhez. Ö a szociáldemokrata vezetők helyes politikájáról iparkodott meggyőzni. Én a szavak, a cikkek mögött mindig a tényeket kerestem. Ha nem találtam, részemre elveszett a hitelük. Üres szólamokká váltak, mert a konok tények másként mutatták a valóságot. Ez már olyan szokásommá fejlődött, amely nem tűrt ellenvéleményt. Ebből eredtek vitáink. A viták nem gyengítették, inkább erősítették mindenkit meggyőzni akaró hajlamomat minden olyan helyeslésére, amit minden dolgozónak tennie kell, ha az emert megillető jogot és biztonságosabb életkörülményeket akar. Nagy Józsefet tiszteltem, mert bár véleményünk és törekvésünk ellentétes volt, ellenszenvvé nem fejlődött. És mert ő is meg akart győzni véleményéről, mindig értesített az oroszországi eseményekről is. Nyilván hozzájárult az is, hogy — mint többször említette — Bokányit, meg Garbait még a forradalom előtti időből <100