Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Márai György: Adatok a gyulai román tannyelvű általános gimnázium 20 éves történetéhez

sokszáz diakép valamint a román zenét megörökítő hanglemezek is szerepelnek, amelyeket a Román Hetek műsorában az előadók jól felhasználhatnak. A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége szervezésében Gyulán 1948—1952. években emlékezetes sikereket elért népi együttes volt, amelynek mű­sorain román népdalok és népi táncok szerepeltek. Amikor Ivános Illés tanár 1953. évben Gyulára került, a Korondy Endre énekkara és a Manninger György által megszervezett gimnázium népitánccsoport mellé színjátszó-csoportot is szer­vezett, amely 1955. évben Móricz Zs'gmond: Sári bíró c. vígjátékával mutatkozott be Gyulán, meg a már említett román községekben. Ettől kezdve sok éven át a falujárásban e három együttes vett részt és szerzett jó hírnevet az N. Bálcescu gimnáziumnak. A színjátszók 1956-ban Tamási Áron: Énekes madár c. zenés víg­játékát, majd a következő években Ivános Illés dramatizálásait tűzték műsorukra. Utóbbi években pedig S. L. Caragiale egy-egy ismert színművével arattak sikert. Az együttes tagjai közül Garami Emil, Gál Valér, Pántya Péter, Gál Emma, Miskucza István, Borza György, Cséffán György, Gurzuk Stella, Orosz Anna és Ibolya, Oláh Hortensia és Tulkán Mária nevét jegyezte fel a kultúrcsoport kró­nikája. 13 , A gimnáziumi színjátszócsoport népszerű volt a gyulai termelőszövetkezetek dolgozói körében is, mert gyakran felkeresték őket. Ivános Illésnek Erkel Ferenc életéről szóló színdarabja éppen a gyulai „Erkel" mezőgazdasági termelőszövetke­zet dolgozói részére készült. A színjátszó csoport mutatta be a rendező tanár erede­ti színműveit: Hívnak a messzeségek, — A mafla pincér és a Kerecsényi László gyulai várkapitányról szóló „Legyőzöttek győzelme" c. történelmi drámáját is. A román gimnázium diákjai zömmel a gyulai „Ion Frimu" nevét viselő román diákotthonban voltak és vannak ma is elhelyezve. Ez az intézmény a román tanítási nyelvű általános iskolások részére alakult, de 1949. óta fokozatosan befogadott középiskolás diákokat is. Itt is lassan fejlődött ki a mai kedvező elhelyezési és el­látási helyzet, az 1949/50-es első tanévben a fiúk nagy része még a görögkeleti egy­ház templom meletti irodaházában lakott, míg a leányok a Vár utca 18. szám alatt voltak elhelyezve szállás szempontjából, de étkezést a diákotthonban kaptak. 1''' Ma már a vidékiek mind itt kapnak teljes ellátást és lakást. Ez az együttlakás igen kedvezett a KISZ-alapszervezet megalakításának, ami az 1958/59. tanévben történt meg, hisz a diákok könnyen mozgósíthatók cs szervez­hetők voltak. A román gimnázium KISZ-alapszervének első titkára Garami Emil volt, aki ma a battonyai járásbíróság bírája. A KISZ-alapszervezet további titkárai voltak: Mihaiescu György, Kurta Gábor, majd Budai Mária és Pántya Júlia. 1967. óta Dobai Ilona tölti be ezt a funkciót. A tanácsadó tanár a megalakulástól 1965-ig Balogh József volt, majd Krizsán Anna vette át, aki a gimnázium növendéke volt és olyan sikerrel tölti be ezt a munkakört, hogy őt 1969. május 31-én aranykoszorús KISZ-jelvénnyel tüntették ki, és az alapszervezet évről-évre sikereket ért el nemcsak a tanulási eredmény elemelése terén — így érte el a gimnázium a jubileumi 1969/70. tanévben 3,7 tanul­mányi átlagot, — hanem 1968. okt. 12-én tangóharmonikát kaptak, majd elnyer­ték a vándorzászlót is, ami aztán továbbra is náluk maradt. Az alapszervezet tagjainak létszáma most 72, ami 100%-os beszervezettséget mutat. Emlékezetes ünnepe volt a gimnáziumi KISZ-tagoknak az 1968. dec. 17-i tag­gyűlés, amikor felvették Rózsa Richárd mártír nevét és ennek során kapcsolat­ba kerültek annak húgával: Rózsa Irénnel, aki 1969. márciusában meg is látogatta őket. Más alkalommal arab és vietnámi KISZ-vezetőket láttak vendégül. A Nicolea Bálcescu gimnázium 20 éves fennállása alatt 1701 diákot oktatott, akik közül tizen lettek orvosok, — másik 10 mérnök és ugyancsak 10 honvédtiszt lett; gyógyszerészként működik 9, jogi pályán 10 található. Legtöbben: 50-en vá­lasztották a pedagógus pályát és a gimnázium jelenlegi tanárai közül: Rádu Ist­vánná Zsurló Júlianna orosz és román szakos. Görbedy József földrajz és bioló­gia szakos, Krizsán Anna matematika és geometria szakos, Unk Aurélné Szele­zsán Anna tanár és Budai János igazgatóhelyettes mind a gimnázium diákjai voltak. 496

Next

/
Thumbnails
Contents