Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)
1970 / 1. szám - Dr. Krupa András: Negyedi káposztatermesztők Csanádalbertin és Nagybánhegyesen
Az egész község termesztette a káposztát, kápusztát. l s Akinek nem volt földje, elment felesbe, vagy uradalomtól vett bérbe. Munkaegysége az egész családot lekötötte, a gyerekek már öt-hatéves korukban palántáztak. Az asszonyok a férfiakkal egvsorban dolgoztak. A nagyobb és gyorsabb munkát (mint pl. az ültetés, a betakarítás) a rokonság közösen végezte. — Gyűjjön segítteni — hívták egymást. A rokonok és a szomszédok segíccségbe mentek. Ha egész napos volt a munka, ebéd, vacsora járta, s volt bor is, pálinka is. A dűlők különböző minősége miatt a földeket nem tagosították. A gyerekek minden tagból örököltek. A föld az idők során teljesen felaprózódott hihetetlenül keskeny nadrágszíj parcellák jöttek létre. Előfordult, hogy volt 40 öles birtokrész is. Találóan nevezték a káposztatermő földeket hasábfődnek. A tulajdon egybentartása miatt sokszor érdekházasságot kötöttek, unokatestvéreket is adtak össze. A káposztatermesztők zömét kis és középparasztok alkották, azonban jövedelmük — éppen az intenzív termelési ág következtében — az átlagosnál magasabb volt. Különösen nagy jelentőséggel bírt a palántás föld, mert nem mindenkinek volt. 45—50 ölnyi palántással rendelkező család már nagyon gazdagnak számított. A palánta ,.Medárd előtt valuta vöt." A palántások; palántanevelés A palántások a falu alatt a Holt-Vág partján terültek el (ma: sportpálya, iskola van ott). Ezek is a gyerekek szerint osztódtak apró darabokra, mivel ragaszkodtak hozzá, hogy közel legyenek a vízparthoz. Leginkább 5—10—20 ölesek voltak, a legnagyobb 80 ölnyi birtokrészt ölelt magába. Itt a földön kívül a legfontosabb értéket a víz jelentette, ezért mindenki arra törekedett, hogy kútja legyen. A kutak egy részét már a nagyszülők építették, a kicsi földdarabkák miatt azonban általában három—négy—öt gazda ásatott magának kitéglázott kutat. Legtöbbször letakarták őket, sőt, le is lakatolták, nehogy csapadék nélküli időben a szomszéd kimerje belőle a vizet. A folyó közelsége ellenére, ha aszályos volt az időjárás, a kutak is kiszáradtak. Ez nagy veszélyt jelentett, mert a palánták legnagyobb ellensége, a födi bóha — ha a palántának még nem nőtt ki 3—4 levele — csakhamar lesütötte. Ilyenkor abbahagyva a mezei munkát, a palántát naponta kétszer-háromszor is meg kellett locsónyi. De a száraz, forró időben a földi bolha ellen a víz sem véd, ezért hamuznyi kellett fa- vagy káposztatorzsa-hamúvál. A palántást minden évben porganajjal trágyázták. Ez nagyon érett istállótrágya, amit a trágyadomb legaljáról szedtek fel, „ojjan, mint a főd." Amint az idő engedte, hogy ásnyi lehetett, elsőnek a palánto alá készítették a talajt. A trágyát beásták a földbe, ügyeltek, hogy jó porhanyós legyen. Az előkészített földet, ha nem volt műtrágya, legalább hamuval megszórták. Ha a föld eléggé szikkadt volt, március 19-én, Józsep-napkor kézzel arámlagosan vetették el a homokkal kevert magot, hogy mindenütt egyformán keljen. Régebben az asszonyok köpözték a palántomagot. A magot egy tányérba öntötték, onnan a szájukba vették, és úgy köpködték széjjel. Tíz 66
