Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - SZEMLE

gyelembe venni" (7. 1.), s ha nyomatékosan rámutatunk, hogy a falu a feudalizmus elnyomott osztályát, a jobbágyságot jelenti: „ők alkották a népesség zömét: az ország tele volt parasztfalvakkal, s a jövendő nyugodott rajtuk" (240 .1.), onnan toborzódtak a középkori (mezővárosok) parasztpolgárai, érezzük és értjük meg igazán a Szabó István-i munkának nemcsak grandiózus méreteit, hanem mélyreható jelentőségét is. A falu gazdaságának, társadalmának, jogának kérdései, melyeket a „Falurendszeréből hiányoltunk, szervesen illenek be a széles skálán mozgó „Középkori magyar falu" tematikájába. Egy rövid ismertetés aligha vállalkozhat többre, mint a fő problematikát sejtető fejezetcímek felsorolására. Az egymást követő fejezetek (Az üzemegység, a telek; A falu gazdasági egysége; Társadalom és közösség; A falu határa; A falukép; A falu békéje; Kereszténység és pogányság; A család, az otthon és a falusi élet) a falu gazdaságának, gazdálkodásának, faluközösségi társadalmának, térbeli struktúrájának, jogának, a jobbágyok „ideológiájának", mindennapjainak nemcsak és nem elsősorban logikus egymásutánját adják, hanem az egymásmellettiséget, az egyes faktorok egymásra gyakorolt kölcsönhatásában élő sokarcú egységet és ellentétet, a falut, a falu jobbágyait, nemeseit, papjait mutatják be. Szabó István a történészi metodika széles skáláján játszott, egyaránt otthon volt a „mikro"-filológiában, a találó és megbízható általánosításban, a statisztikában, valamint a lényeget kiemelő szelektálásban. Lenyűgöz bennünket gazdagon dokumentált — Békés megyei vonatkozású adatokat is szép számmal hasznosító — előadása. Nem voltak tőle idegenek a szoros értelemben vett történettudománytól elhajló diszciplínák sem. A középkori magyar falu mint egész rekonstruálásában — a komplex módszer jegyében — mintaszerűen adaptálta a történeti segédtudományok, a régészet, a néprajz eredményeit. Ha egyik-másik elvi jellegű megállapításával vitatkozhatnók is [pl. aligha érthetünk egyet Szabó Istvánnal abban, hogy a jobbágyságot (egységes) rendi osztálynak kell tekinteni (80., 171., 211., 215. 1.). vagy pl. magunk inkább a feudális birtokbírásban, mintsem a feudális birtokjogban látnók a feudális elnyomás szülőanyját (105. 1.) stb.]. Szabó Istvánnak őszinte és eredményes törekvése a marxista történetfelfogás érvényesítésére felment bennünket a polémia széleskörűségének szüksége alól. Előszavát így zárta Szabó István: „1958 júliusában, a szerző, életének hetvenedik fordulóján, azzal a megnyugvással teszi le a tollat, hogy a falu néoének eddig többnyire érintés nélkül maradt nyomait követve, a történelem szerénynek maradó, de gondozást érdemlő tartozását rótta le." (8. 1.) Sajnos — mindnyájunk fájdalma —, Szabó István örökre letette a fáradhatatlan tollat. A kiváló történész, nemzedékek tanítója, a debreceni egyetem nyugalmazott tanára, a magyar paraszti és falusi múlt avatott, felbecsülhetetlen és maradandó értékű alkotásokat hátrahagyott kutatója 1969 februárjában elhunyt. Nemcsak mi látjuk úgy (1. Kávássy Sándor: Valóság 1970. 2. sz. 98. 1.), hogy a magyar falu középkori történetének Szabó István élete alkonyán létrehozott szintézise a nagy alkotó gazdag munkásságát, életművét „minden tekintetben méltóképp záró" alkotás. DR. KRISTO GYULA ÁTTEKINTÉS BÉKÉS MEGYE 1967—1969. ÉVI RÉGÉSZETI IRODALMÁRÓL Nem véletlenül vettük az utóbbi három év kutatásával számot vető áttekintésünknek alsó határául az 1967-es évet. Ugyanis 1966-ig az őskortól a XI. század végéig terjedő időszak kutatásáról a Banner—Jakabffy Régészeti bibliográfia köteteiben minden régészeti tárgyú írást megtalálunk. Azóta viszont — az elmúlt három évben — mint az alábbiakból kiderül. Békés megye földje nem csekély számú lelettel örvendeztette meg a régészeket, illetve a tudományunk iránt érdeklődőket. Az 1960-as évek elején a kutatások Gyula körül összpontosultak, melynek eredménye lett a Dankó Imre szerkesztésében megjelent kiadványsorozat — amely napjainkban újra folytatódik. Közben szorgos munka folyt Orosháza vidékén is. Eredménye 540