Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - SZEMLE

(A lengyel falukutatás régebbi művelői közül mindenekelőtt J. Chalasinskire, a maiak közül B. Galeski, S. Nowakowski stb. munkásságára gondolunk.) A falu kérdéskörének a magyar szociográfiában és társadalomismeretében is jelentős hagyományai vannak. Külön érdekesség, hogy az első munkát e tárgyban a francia Le Play jelentette meg Hatvan hatszázharmincöt családjának vizsgálata nyomán (Horváth Mihály szerk.: „A tiszamenti jobbágy", 1850); a két világháború közti Magyarország irodalmi szociográfiáiról pedig, úgy hisszük, nem is kell külön említést tennünk. Azt mondhatjuk mégis, hogy tudományos igényű, adatgyűjtésen alapuló elemzésünk a mai magyar faluról — különösen amióta a mezőgazdaság szocialista átalakulása végbement — mostanáig nem született. Az MTA Szociológiai Kutatócsoportja ezért tűzte napirendjére a szocialista falu állapotrajzát több részleges adatfölvétel alapján. Az elmúlt esztendők szociológiai kutatómunkája két körzetben eredményezett különösen számottevő eredményeket. Heves megye három községét: Gyöngyöstarjánt, Gyöngyössolymost és Nagyfügedet a legkülönfélébb szakszociológiai szempontokból (család-, munka-, kultúrszociológi-i) vizsgálták: Baranya megye hat községét pedig, amelynek a baksai és a bicsérdi termelőszövetkezetekhez tartoznak, abból a szempontból kutatták, milyen a szövetkezet és a falu társadalmának kapcsolata. E vizsgálatok adataiból több tanulmány készült vagy van készülőben; Hegedűs András könyve azt a célt tűzi maga elé, hogy az agrárfejlődés különféle szocialista útjait vizsgálja a társadalomtudomány szempontiából. „A szocializmusnak leginkább megfelelő agrárfejlődési út vagy utak kimunkálása, amelyben a szociológiai megközelítés természetesen csak egy lehet a társadalomtudományok több más ága mellett. az össztársadalmi haladás szemszögéből is rendkívül jelentős, hiszen a szocializmus ez ideig elsősorban éppen az agrártársadalmakban győzedelmeskedett" — hangsúlyozza bevezetőben. Az egyik probléma, amellyel Hegedűs András könyve részletesen foglalkozik, a tulajdonviszonyok alapvető átalakulása az elmúlt negyedszázad óta a magyar faluban; közelebbről a termelőszövetkezeti gazdálkodás társadalmi-közgazdasági oldala. Csaknem közismert adat, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatott keresők száma az elmúlt három évtizedben körülbelül háromnegyed millióval csökkent, arányuk pedig az ország összkeresőihez képest 60%ról 30—35%-ra fogyott. (Ez világjelenség. Az iparosítás során ugyanez a tendencia mutatkozik meg például az Egyesült Államokban. ahol 1880—1960 között a mezőgazdasági népesség a kezdeti kb. 50%-ról 6%ra esett vissza, vagy a Német Szövetségi Köztársaságban, ahol ugyanebben az időszakban a parasztság 75%-ról 12%-ra csökkent.) Ebből természetesen következik — de ez az, amivel már sokkal kevésbé szokás számot vetni —, hogy a mai magyar falu távolról sem jelent már egységes földrajzi-néprajzi-gazdasági arculatú települést. Az iparosodás szempontjából falvaink három különböző csoportba sorolhatók: a) iparosodott falvak, amelyekben a keresők több, mint háromnegyede már nem a mezőgazdaságban dolgozik (ilyen falu Békés megyében nincs); b) iparosodó falvak, amelyekben a keresők több, mint fele dolgozik az iparban, de mellettük számottevően a mezőgazdaságban is (Békés megyének ilyen települése sem sok van, de például Mezőhegyes ideszámítható); c) hagyományos agrárfalvak, amelyekben a keresők túlnyomó többsége mezőgazdasági dolgozó (megyénk falvainak zöme ebbe a csoportba sorolható). A mezőgazdaság szocialista átalakulásának egy másik — közgazdasági — problémája a termelőszövetkezetek és az ipar viszonyán túl a szövetkezetek és a háztáji gazdaságok kapcsolatának újszerű vonása. A szerző a jelzett vizsgálatok alapján e két szektor háromféle viszonyát különbözteti meg. A családi szükségletre termelő háztáji gazdaságok csaknem a naturálgazdálkodás szintjén állanak. (Megjegyzendő, hogy a háztáji gazdálkodást a szövetkezetek mellett eredetileg éppen azért alakították ki, hogy segítse a falvak hiányos központi élelmiszerellátását.) A háztáji gazdálkodás másik típusa piacra termel, s rendszerint specializálódott is: például főként zöldségtermelésre vagy egy-egy jól értékesíthető terményre, mondjuk mogyoróra, mint Medgyesegyházán. A háztáji gazdaságok harmadik típusa — s Hegedűs nyomatékosan kiáll emellett a típus mellett — olyan árutermelő gazdaság, amely alvállalkozóként kapcsolódik bele a szövetkezeti gazdaságba (például a baromfitenyésztés bizonyos fázisait vállalja magára). 536