Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - SZEMLE

SZÍNHÁZI NAPOK BÉKÉSCSABÁN A kísérletezés, az újabbra, korszerűbbre törekvés a színházi élet legfontosabb útcsapása. Lehet szó új drámai kísérletekről, lehet szó új rendezői koncepciók, színészi alkotások realizálásáról; ezek mind a fejlődés katalizátorai. A kísérletezés vilángjelenség és a számos vadhajtással is terhes színházi fejlődés elsősorban a nagyszínházak stúdiószínpadain, kamaraszínházaiban kapott műhelyt és otthont. Nem' merész a párhuzam, hogy ez Békéscsabán is így van, amióta a Jókai Színház és az Ifjúsági és Űttörőház közösen erőfeszítéssel létrehozta a „Viharsarok 70" elnevezésű, itteni stúdiószínpadot. Már az első bemutatkozás sikerrel járt, és nyilván ennek hatására is a Művelődésügyi Minisztérium, a Békés megyei és a Békéscsabai Városi Tanács, valamint a Békés megyei Jókai Színház közös szervezésében megrendezték az első Békéscsabai Színházi Napokat, 1970. május 27-től június 2-ig. Már a színházi napok programjából is kiderült, hogy nemcsak a délkeleti országrész kulturális eseménye lesz ez a hét, jóval több annál. A hat bemutatót követő szakmai vitán — melyet a Magyar Színházművészeti Szövetség rendezett — a részt vevő színházi szakemberek és kritikusok arról beszéltek, hogy a találkozó hasznos volt, és abból nemcsak szakmai körök, hanem a békéscsabai közönség is sokat nyert. Ez a találkozó is bizonyította, hogy a színházi élet fejlődésének sajátos feltétele a kísérletezés, a kísérletezésre való ösztönzés, melyet elhanyagolni egyenlő lenne a színházi fejlődés elhanyagolásával. Már az első estén izgalmas előadást látott a közönség. A Miskolci Nemzeti Színház stúdiója K. Choinski: Riadó című színművét játszotta. A dráma a fasizmus borzalmainak visszazuhanása egy férfi görcsös, hatalmas monológjában, egy különös, extrém helyzetben. A férfit Upor Péter alakította, hitelesen. Tartása, szövegmondása, mimikája egyetlen pontra koncentrál: a fasizmus lényegét, az embertelen brutalitást felmutatni. Sallós Gábor rendezte a miskolciak előadását, lélektani hangsúlyait színészei rendre jól értették és megvalósították. A következő nap a budapesti Thália Színház napja volt. Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker?, című művét játszották. Görgey műve kísérlet a javából. Sikeres, sőt nagy sikerű kísérlet. Gosztonyi János rendezte az előadást, rendezésének fő elve: bemutatni, mivé teheti az embert a hatalom mámora, a hatalommal való visszaélés, öt nagyszerű szerep van ebben a darabban, öt kitűnő színész játszotta: Inke László, Kautczky József, Kovács Károly, Tándor Lajos és Buss Gyula. Inke kiemelkedett az együttesből, egyszerűen remekelt. Másnap a Madách Színház kamaraszínházának előadásában Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című játékát látta a fesztivál közönsége. Karinthy Ferenc írói világában rendre felbukkan a háború, a XX. század második világégésének borzalma, az embertelen iszonyat érthető érthetetlensége. Az idő, amikor emberek távolodtak el egymástól örökre; és emberek találkoztak örökre. A háború kataklizmája tombol a gellérthegyi villa körül, bombák becsapódásától reszketnek a falak, melyeknek védő ölelésében két fiatalember — játszik. Hogy legyőzzék a félelmet, hogy túléljék a borzalmakat. Együtt, egymásért. Pedig nem is ismerik egymást, amikor a történet kezdődik, csak élni akarnak. Talán mindenáron. Nem hisznek semmiben, csak abban, hogy élni 526