Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Fehérterror Endrődön és Gyomán 1919-ben

Hallgatva sokan ácsorogtunk. Gazdák nem, csak a csendőrök, meg néhány besúgó mustrált közöttünk a piactéren. Annyi kopott, sovány embert csak 1918 novemberben láttam együtt, csak akkor szemükben a felszabadult ember jobb holnapot érző reménye csillogott. Most a koplalás, a bizonytalan holnap lemart már róluk mindent. Csak a rájuk száradt, sápadt bőr maradt, az elnyűtt katonamundér, c'supafolt ruha alatt, összeszorított öklüket zsebükben tartották, csak szemükből villogott ki érzésüket egymásnak mutatva a fékezett bosszú. Szokatlanul hatott rám a sok ember. És az, hogy a csendőrök nem oszlatták szét, mint máskor. Az a gondolat környékezett: Talán enyhül a terror. Hogy a csendőrök szeme elől eltűnjünk, Majoros Vinczével és Hornok Lajossal a tojást szedő kofák közé mentünk. Lajos visszanézett a tömegbe vegyült csendőrök felé és halkan mondta: — Ha már ilyen kegyetlenné vált helyzetünk, talán jobb is, hogy nemsoká cipelem a háborúban kapott betegségem. Mit ér nektek is az egészség, meg azoknak is, akik itt ácsorognak, ha nem adnak munkát? .. . Lement a mi napunk!... Ki tudja, feljön-e még? — Ne keseredj el, Lajos, — vigasztaltam. — Te mondtad: tegnap az újságból mutatta Nagy Jóska bácsi, .,Lenin fegyveresen akar olyan békét kikényszeríteni, amilyen fegyveres győzelem nélkül nem jöhetne számításba..." Ha így van, Lajos, akkor nem ment még le a mi napunk! Csak ez a pusztító viharfelhő takarja, ami ránehezedik országunkra. Oroszország győzelme a mi győzelmünk is lesz! — Én is úgy hiszem! — bizonyított Vincze. — Lehet. De rám aligha süthet még egyszer a szabadság napja! Még egy suttogást mondok és lassan haza vánszorgok. A szomszédunk mondta; Az ébredő magyarok hívták fel a gazdák figyelmét: „Vigyázzanak! A napszámos, kubikos emberek a kommunizmus fertőzéséből még nincsenek az ébredő magyar eszmével biztonságosan fertőtlenítve. Kerüljék velük az érintkezést." Látjátok? A nagygazdák kerülik is a szegényt. A kicsiknek nem kell segítő munkaerő. Mi lesz veletek is?... Nagy kérdés volt ez. Nem boncolhattuk, mert az öreg Papp rendőrtizedes közbeszólt: — Lajos öcsém! Menjetek közelebb a publikációskőhöz. Nyilván mondanak valamit. — Csakugyan választás lesz, Papp bácsi? Jönnek a jelöltek? — Majd meghalljátok! — legyintett az öreg... Gyoma felől két lovascsendőr jött. A piac túlsó szélén a Szent János-szobornál szembe fordulva a piaci néppel álltak meg. A községháza kapujában is állt már két csendőr. A dobosrendőr a piac közepén megverte a dobot, és az elcsedesedett nép közt hangosan olvasta: — Felhívatik az itt levő lakosság figyelme, figyelmesen halgassák meg, amit a jegyző úr mindjárt közlendő lesz. A fiatal jegyző felállt a kőre. Csendet parancsolón szét nézett és olvasta: — „Statárium a rendzavarók ellen! Tilos a közrendet veszélyeztető minden csoportosulás, felvonulás, gyülekezés... Simonyi — Semadám Sándor Magyar Királyi Miniszterelnök." — Ezt mindenki jegyezze meg! Ez törvény és... — „Ebből nem lesz kenyér!" — Hallatszott az elkeseredett hang. „Rokkant nyugdíj emelés se!..." „Hadisegély se, az özvegyeknek, árváknak!"... Olyan hirtelen tört fel a felzúdúlás, hogy a jegyzőnek tátva maradt a szája. Az őrsparancsnok tiszthelyettes idegesen nézett szét. Puskáját lövésre kapta és szinte ordított. — Csend az úr is... ! Azonnal el mindenki! A kapuból is kiléptek a csendőrök. Hallatszott még egy-egy elkeseredett hang... Elmentünk. HUNYA ISTVÁN 475