Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)
1970 / 3. szám - Szíj Béla: Orlai Petrich Soma munkásságának első szakasza
mesterek, különösen az „antikok" tanulmányozását. Mint írta, ezeken a „tiszta szépség — mely a természetben oly nehezen ismerhető meg és csak széjjel-szórva található — összpontosítva van." Arról azonban nem tudunk, hogy ő maga tanulmányozta, másolta volna ezeket, s különösen nem tudunk arról, hogy minden igyekezete mellett is s'került volna a maga számára rendszeres tanulást biztosítani. Ügy érezzük, akkor tanult, amikor „festett". Vagyis stúdiuma, részlettanulmánya, skicce, vázlata kevés lehetett. Pedig ezek végtelen sora szokta segíteni általában a sikeres nagy művek születését. Második bécsi tartózkodása alatt keveset festhetett. Biztosan azonosítható művét egyenlőre nem is találjuk. A Délibáb című lap ismerteti a Lovag búcsúja című festményét, pontosabban leírja témáját. Valami olyan szerény mondanivalóra kell gondolnunk, mint amilyet Toldy ajánlott hozzá írt levelében. 1854-ben hazajött Bécsből. Harminckétéves volt és családos. A felkészülésnek tekinthető időszak véget ért. Pesten telepedett le. A rendszeresített műkiállítások nagyobb lehetőséget ígértek művészeinknek. Rövidesen megkezdte történelmi képeinek, zsánerképeinek, portréinak, illusztrációinak készítését, vagyis megkezdte munkásságának kiteljesedett, nagyobb felét. Ezt későbbi tanulmány fogja vizsgálni. így áll előttünk Orlai erényeivel és korlátaival művészi kibontakozásának éveiben. Amint láttuk, ebben a korai korszakában is két egymástól elkülönülő időszaka volt: a szabadságharc előtti és utáni. Más környezet, más eszmetársak vették körül mindkettőben. Előbb a forradalom következetes harcosai, utóbb a megbékélést hirdetők, az „óvatosan haladók". Az ő célkitűzéseinek az előbbiek feleltek meg jobban, az utóbbiak szolidaritását csak részben nyerhette el, s így, legalábbis a nyilvánosság előtt egyedül maradt. Elsősorban ezt kell figyelembe vennünk művészi kialakulásának mérlegelésénél. — Láttuk ezenkívül, hogy mennyire az úttörő mesterek között volt. Hiába sürgették és tárgyalták íróink, kritikusaink a nemzeti művészet fontosságát, (mert tárgyalták Henszelmann Imrétől, Vachot Sándorig sokan), a formanyelvet a képzőművészeknek maguknak kellett megteremteniük. Ebben a munkában nem az Orlai fellépése előtti mesterek, hanem csak az utána következők értek el többet. — A francia művészetből, mely akkor már a vezérlő csillag szerepét mondhatta magáénak, nem látott semmit. Készült ugyan Párizsba, de nagy festményének kudarca hazakényszerítette, s festett Debrecenben olyan portrékat, amelyeken csak a külső karakter eltalálása volt a fontos. Különben végig német nyelvterületen tanult. De még így a fejlődését megnehezítő körülmények számbavételével is rendkívül rokonszenves művészegyéniség. Petőfiről és Petőfi hozzátartozóiról készült művei nagyon becsesek és kedvesek számunkra. Nagy történelmi képe is az. Becses önmagában, tartalmi és formai megoldásában, ezenkívül becses, mert a fejlődés igazolta. A későbbi generáció tagjai közül Székely Bertalan mint forráshoz fordult a képhez, amikor tíz év múlva újból megfestette e témát. — Orlai változatlanul hitt a történelmi festészetről formált korábbi elgondolásaiban, s amikor Székely műve nyilvánosság elé került, nem az aggályoskodók közé állt, akik a történelmi hűséget vitatták, nem is emlegetett plágiumot, noha az inspiráció kétségtelen volt. Nyílt örömmel üdvözölte a fiatalabb festőtársat, s megint csak saját esztétikai éleslátását 3 413