Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Dr. Juhász Antal: Nyolc nemzedék élete

Érdekes megoldást választottak a rendezők annak érzékeltetésére, hogyan terebélyesedik, nő nemzedékről-nemzedékre Orosháza népessége. Fekete Sándor 77 éves parasztember — egyike az orosházi monográfia legjelesebb adatközlőinek — elkészítette Zombáról áttelepült nemzetségének „családfáját". Ennek alapján archaizáló metszet készült, melynek fotónagyítása végigvonul az egész kiállításon, *— jelezve kik éltek a Fekete nemzetségből az egyes nemzedékek idején. Ez a „családfa" először avítt, múlt századias szemléltetésnek tűnik, de a kiállítás végére — úgy érzem — a látogató megbarátkozik vele, tanulságot is ad számára, s ezt a XVIII. századi könyvillusztrációk újjáihletett nyelvén teszi. De haladjunk sorjában végig a kiállításon. Rövid bevezető rész nyújt képet az Orosháza környéki régészeti leletekről. Békés megye török hódoltság előtti településeiről és a török utáni vándormozgalmakról. Ennek a résznek legszebb darabja a telepesek Zombáról hozott harangja. A kiállítás rendezői jó anyagismerettel, biztos kézzel válogattak a letelepülés utáni korszak föltárt történeti dokumentumai közül, s itt igen szerencsés arányt tartanak a dokumentum-másolatok, dokumentumértékű illusztrációk és a néprajzi tárgyak között. A tárgyak csoportosítása és megszólaltatása azonban kívánnivalót hagy maga után. Részint különböző rendeltetésű tárgyak (pl. szőlőmetsző kések és szénavágó horog) kerülnek egymás mellé, melyek fölhasználását a múzeumlátogatók nagyobb része már nem ismeri, részint hiányzik néhány magyarázó tárgyfelirat, legalább az azonos rendeltetésű eszközök összefoglaló megnevezése. Akár a legszükségesebb tárgyfeliratok pótlása, akár az eszközök használat szerinti csoportosítása — vagy mind a kettő — áttekinthetőbbé tenné a különben szép és gazdag tárgyi anyagot. Annál is inkább kívánatos ez, mivel szakszerű tárlatvezetésre nem mindig nyílik alkalom. Igen tanulságos az a táblázat, amely az 1828. évi népességi összeírások alapján Orosháza iparosságát összehasonlítja Békéscsaba, Gyula és Szarvas kézművességével. A mesteremberek száma ugyanis, mint az előrehaladó társadalmi munkamegosztás fokmérője, jól példázhatja az egyes települések abszolút és relatív növekedését. Csak helyeselhető, hogy a rendezők másutt is kiaknázták a lehetőséget a nagyobb Békés megyei helységekkel való összevetésre, — pl. amikor a 48-as parasztmozgalmakat szemléltetik. A negyedik nemzedék (1810—1870) életében 1848—49 jelentette a legnagyobb eseményt. Itt is megfelelő arányban szerepelnek tárgyak: 48-as honvéd-emlékek és dokumentumok: újságkivágatok, — még az Országgyűlési Tudósítások egyik eredeti kötete is látható, bár kérdéses, hogy egy állandó kiállítás 6—8 évi időtartamára nélkülözni tudja-e a kutatás az eredeti példányt? Kiváló ötletnek tartjuk, hogy a Kossuth-kultusz emlékeiből külön vitrint rendeztek be. Az itt látható Kussuth-emblémás tányérok, butellák, bokályok, üvegek mind orosházi házakból kerültek elő, beszédes bizonyítékául az idevaló nép erős 48-as, függetlenségi hagyomá ny tiszteletének. Az ötödik nemzedék (1840—1900) életének bemutatására a kiállítás igen tanulságos szembeállítást alkalmaz: egyik oldalon egyszerű paraszti házbelsőt láthatunk festett bútorokkal (láda, falitéka, karosszék, tányéros), a másik sarokban pedig a század vége felé polgárosodó orosházi gazdagparasztság bútorai vannak kiállítva. Paraszti házberendezés mind a kettő, mégis mekkora a különbség: a kisparaszti szobarészlet az évszázadok során kialakult paraszti kultúra tiszta hagyományait és hagyományőrzését példázza, a másik arra vall, hogy a 200—300 holdas nagygazda házberendezkedésében, öltözködésében már a földbirtokos urakat utánozza. Az orosházi paraszttársadalom — mint az egész alföldi parasztság — különböző vagyoni helyzetű rétegekre szakadt és ez a gazdasági—társadalmi differenciálódás egyre élesebb határokat húz e rétegek közé a hatodik nemzedék (1870—1930) életében. A nyomorban élő agrárproletáriátus elégedetlenségéből nőnek ki a századvégi aratósztrájkok, parasztmozgalmak, melyeknek egyik központja a Viharsarokban éppen Orosháza. Az orosházi agrárproletárok életkörülményeit ismét egy szobabelső darabjai: összetákolt, igénytelen asztal, sámli, cserépedények, „vas275